Persze, persze, sok dologra, például, hogy az ember lánya kiírja magából a dolgokat, megossza élete eseményeit, stb. stb.

Meg arra, ha valami rémisztőt hall a gondjaival kapcsolatban és utána találkozik kedves, jó szívű emberekkel, akkor elmesélik a saját kis történetüket és megoldódni látszódhat a család mostani nagy és szomorú dilemmája.

Egy kedves ismerősnél jártam a Jack-ról irt bejegyzésem megirása után. Ő hozta szóba, segíteni szeretett volna. Kérdezősködött mi a betegség neve és hogy pontosan miről is van szó. Elmondtam amit tudtam, kérdezett még párat, majd elmesélte, hogy az ő kiskutyája is így született. Elvitte orvoshoz, megröntgenezték, elmondták mit lehet tenni és meg is műtötték először az egyik, majd a másik lábacskáját a kiskutyájának. És kutya baja! 😀 Ugrabugrál, rohangál, életvidám kiskutya, nincsenek fájdalmai, teljesen átlagos kiskutya életet él! 

Elmondta bár rémisztő, de ne ijedjünk meg attól a ténytől, hogy gyakorlatilag a combcsont felső részét levágják. Ezek a kistestű kutyusok nagyon jól tolerálják ezt a beavatkozást és a körülötte lévő kötőszövet meg mindenféle szépen felépül és átveszi a levágott csont helyét. 

Hazamentem, elmondtam. Gyuszi vette is a telefont, kért időpontot a sebészhez. Bekérték a röntgen leletét, így mikor mentünk már ismerték az esetet. Hétfőn délután izgatottan hallgattuk mit mond a doki. Mosolyogva fordult hozzánk, hogy nem lesz baj, bízzunk a kezelésben. Most folyamatos fájdalmai vannak a kiskutyának, ezt tudnunk kell. Jelenleg még nem műthető, csak ha befejeződött a csontosodás a csontokban. Elmondta a beavatkozás lényegét és hogy utána egy boldog kiskutyánk lesz. Csak addig kell kibírni, 10 hónaposnál előbb nemigen műtik meg, de két hónap múlva lesz egy jelenésünk. Addigra elvileg befejeződik a csontosodás a csontokban és itt csak ez után műtenek.

Most már csak erre várunk, mert valóban mindennaposak a fájdalmai. Van, hogy ő okozza magának a fészkelődésével, vagy mi emeljük fel, úgy gondoljuk ugyan úgy mint máskor, de mégis feljajdul szegényke. Szeretne játszani, bandázni a többiekkel, de nem tud. Boldogan hozza vissza a kis labdáját, de a második után már nem megy el. Inkább lefekszik a fűbe és nézelődik. Így sajnos sétáltatni sem lehet elvinni. Biztos nagyon sokat kell majd foglalkozni vele ha meggyógyult a lábacskája, mert mindent majd akkor kell megtanulnia, azokat is amiket most kellene. De nem baj, itt vannak a fiuk, majd ők segítenek neki. 🙂 Édesek ahogy vigyáznak rá, figyelik merre van, mert valahogy érzik, hogy nincs minden rendben és vele óvatosan kell bánni. 🙂 ❤

Így aztán megint megdőlni látszik az a tény, hogy a magyarok nem segítenek egymásnak. Ugye hogy igen? 🙂 Köszönöm! ❤