Címkék

, , ,

Az elsők között kaptuk meg ezt a kártyát:Delhaize-s kártya4

 

Hasonlított a töltött paprikára vagy a húsos gombócokra amit Gyuszi nagyon szeret paradicsomos mártásban.

A kártya alapján nem költséges és az elkészítési módja is az egyszerűbbek közé tartozik.

A gombócokat el kell készíteni a szokásos módon 600 gramm darált húsiból, izésítéssel, de nem olajban kell kisütni, hanem sütőpapírra kell őket helyezni és sütni a sütőben 180 fokon 10 percig. 

Közben kevés vajon megpirítunk egy apróra vágott vöröshagymát, hozzá keverünk 250 gramm rizst, leöntjük 6 dl vízzel, ízesítjük akár húsleveskockával, akár vegetával, felöntjük fél liter paradicsomlével.

Én bevallom tettem bele egy kicsi cukrot, mert Gyuszi így szereti mint a töltött paprikánál is.

Ezt főzzük 10 percig, majd belehelyezzük a húsgolyókat, bazsalikommal izésíthetjük, további 10 percig főzzük.

És igen, igaz, 15 perc az előkészület és 20 perc a főzési idő. Ez is rajta van a recepten. 

És hogy milyen lett? 🙂 Elfogyott, kettőnknek ez az adag ebédre, vacsira elég lett és még maradt is egy kevés, tehát egy négy fős családnak elég, ahogy a recepten ez is szépen jelezve van. 🙂Delhaize recept1

 

Biztos fogok még belőlük főzni, már tudom is mi lesz a következő, majd azokat is hozom, hátha valaki kedvet kap ezekhez a gyorsan elkészíthető, egyszerű receptekhez. És ugye bebizonyíthatjuk, hogy mégse egysíkú és íztelen a belga konyha. 🙂 Mert nem ám! 🙂