Mert nálunk hetek óta nem történik semmi (ami persze így nem igaz), csak sorba jönnek a betegségek, hol a család egyik, hol a másik tagja dől ki és most már nagyon, de nagyon, de nagyon elegem van. 

Most kezdjek el rinyálni (ami nagyon nem az én stílusom , hogy a hétre a család fele kidőlt? Hogy csütörtöktől Esztivel és Dáviddal együtt nyomtuk az ágyat? Hogy mindkét gyerekem kétségbe van esve, mert vizsgaidőszak, ráadásul Dávidnak jövő szerdától és olyan beteg volt, hogy mozdulni sem bírt  nem hogy tanulni? Hogy Gyuszi sincs még jól, messze még az a nap, amikor biztonsággal be mer ülni a kocsiba vezetni? Hogy Barnust pénteken nem tudtam elengedni suliba, mert nem volt aki elhozza? Illetve lett volna, 4 órát kellett volna várnia a sulibuszra. Dávid beteg, nem tudta elhozni, Eszti beteg, nem tudta elhozni, Katinka egész nap vizsgázott, nem tudta elhozni. Gyuszi csak késő délutánra ért volna oda tömegközlekedéssel, még ha délig dolgozik is. Én beteg voltam, nem  mertem volna lázasan vezetni.

Persze Ági letolt, hogy miért nem szóltam, ő haza hozta volna, de megmondom őszintén, hogy nem is akarok itt látni senkit! Mátét és Davy-t sem engedtem, hogy eljöjjenek a lányokhoz, mert nem szeretnénk senkire ráragasztani a bacikat, mert hogy több is itt tombol, az biztos!