Címkék

, ,

Eltelt három hét az ominózus nap óta. Már szenvedett nagyon, semmi nem volt jó, pedig már tudott olvasni, írni  gépezni. De hiányzott már a napi rutin, hát engedtem. Pedig még szédülget, neki-neki indul a világ időnként. 

Hogy miért nem morogtam? Megértettem őt, bár tudom vannak akik imádnak betegnek lenni, ő nem közéjük tartozik, szerencsére. 🙂 Egyre jobban zavarta, hogy mindent én csinálok, mert fogta volna, meg vitte volna, stb. De nem nyúlt érte, mert tudta, hogy gáz lesz és ez még jobban dühítette  Bár szombaton közölte, hogy a füvet legközelebb ő nyírja  🙂 A porszívózás még nagyon nem megy, mert ugye egyrészt lóg az ember feje lefelé, meg ide-oda kell mozgatni a porszívót  ami ugye nagy koncentráltságot jelentene neki, ami ugye most nem menne. (Ugye milyen fura dolog, hogy tök egyszerű dolgok nem mennek valami külső hatás miatt, és nem is gondolunk bele, hogy az agyunk milyen munkára van fogva még porszívózáskor is.) De belátta! A gyerekek segítettek, megcsináltuk, nincs gond. 

Tudtam, hogy el kell engednem, pénteken megbeszéltük, hogy hétvégén csinálunk egy buszos próbát, attól tesszük függővé, hogy elmegy-e egyedül hétfőn vagy nem. De péntek este vacsi közben egyszer csak rám néz, majd mosolyogva megszólalt, nem forog a világ! Csak úgy magától már nem. A mozdulatai sem olyan darabosak már, többször látom, hogy nem az egész testével, hanem a fejével fordul. Ez nem tudatos nála, így nagy javulásnak tekintem ezt is. Meg mindent!

Édes volt, hétfőn reggel mentünk a buszhoz úgy mint régen, rohannia is kellett a buszhoz, még csak mondani sem tudtam, hogy hívjon ha beért, meg nap közben. De szólt a drága, tudta, hogy aggódom érte. Reggel is telefonált, délelőtt is, délután is. Este meg nagyon vártam, de mosolyogva jött haza. Fáradtan, de mosolyogva. 

17-én megyünk vissza  a kórházba, majd akkor megtudunk mindent, hogy meggyógyult-e a füle. Megbeszéltük, hogy ha addig jól is érzi majd magát teljesen, akkor se fog vezetni. Biztos ami biztos. Tudom nem felelőtlen, mert éppen pár napja mondta, hogy most még eszébe sem lenne vezetni. 

Bár hetekig még elkísér minket ez a fránya betegség, de most már a jóra számítunk !! Gyógyulóban, gyógyulóban, ha lassan is, de gyógyulóban! 🙂