Címkék

, , ,

Az élet telik, a napok gyorsan rohannak, sajnos elvonják az ember figyelmét a napi dolgok, gondok.

Azért nap közben egyszer csak eszembe jutott, hogy 21-e van, de aztán szaladtam is tovább. Este mikor hazajött Gyuszi, ránéztem, elmosolyodtam és megint eszembe jutott. Csak annyit kellett mondani, hogy 21-e van.  Jó, hogy még mindig magához huz, megcirógat és én belfurhatom a fejem a vállába. Na nem ugy mint akkor, hiszen az első pillantást senki nem igy kezdi!

Jó volt, hogy pár pillanat mulva Gyuszi megszólalt, már kétszer annyi ideje ismerjük egymást, vagyunk együtt, mint egymás nélkül. Milyen jó is volt, hogy ezt ő mondta ki, mig én számolgattam az éveket és megrohantak az emlékek.

Milyen fura, hogy jár az ember egy falusi iskolába, ahol igazából mindenki ismer mindenkit, vagy mégse? Mint kiderült még oviba is együtt jártunk, majd két különböző osztályba, mindig egymás mellett volt az osztálytermünk. Aztán eltelt 14 év és egyszer csak ugy néztünk egymásra, hogy láttuk is a másikat. 

Sóhajtva mondtam, hogy de jó is volt. Gyuszi mosolyogva rám nézett:- Miért, most jó nem? Odahuz:- De! Még mindig nagyon jó! 🙂 🙂 🙂