Címkék

, , , ,

Tegnap este a hiradóban szó volt a  szilveszterkor elveszett kutyákról. Riportot láthattunk, pár nagyon szomoru kutyit bemutattak, hátha igy meglátja őket a gazdi és elmegy értük. Egy világos kisebb termetü kutyus nagyon panaszkodott, bujt egész idő alatt mig a riport tartott.

Egyszer csak Taszikám odarohan hozzám, szinte az ölembe ugrott és okos szemével hol rám, hol  a TV-re názett. Láttam nagyon fél! Oda kellett őt huzni magamhoz és simizni meg beszélni hozzá, hogy nincs semmi baj. Nehezen nyugodott meg. Szegény kutyuska, vajon mit sirdogált, mit mondhatott? Taszikának eszébe jutott a menhely? Lehetséges ez? Már 4 éve nálunk van, olyan, mintha mindig is velünk élt volna, az életünk része lett. Ilyenkor mindig ugy összeszorul a torkom!

Itt petárdázás most nem volt, tüzijáték annál inkább. Mindig fél Taszi, bujik ilyenkor, tavaly tiszta rémületben volt szegény, nem tudtuk mi lesz idén, no meg itt vann ez a világ legbátrabb kutyája, Sam, akinek most ebben a viharos szélben is gondot okoz kimenni a süvitő szélbe. De szerencsére nem lett baj, most is nagyon félt Taszi, de Barnus mellé ült, babusgatta, majd szinte mindenkihez odament megkérdezni, hogy ugye nem lesz baj?  Sam meg szerintem bezárta a fülét, vagy nem is tudom, néha felemelte a fejét, hogy jaj, ez mi volt, de aztán békésen szunyókált tovább.

Nagyon sajnálom azokat a drága kutyikat, akik a hangos pukkanásoktól megriadva világgá szaladtak. És igen is felelőtlennek tartom a gazdikat, ha ilyenkor nem vigyázznak jobban rájuk, hiszen annyi figyelmeztetés, kérés hangzott el, de tényleg! Az interneten, Tv-ben, ujságokban, meg ki tudja még hol! És mégis mennyi siró, riadt kutyus nézett tegnap este a kamerába! 😦