Hétvégén végre meg tudtam venni azt az asztalt, amit már nagyon régen kinéztem magamnak. Egyszer láttam az e-bay-on, de nagyon drágállottam, aztán bántam, mert később láttam az Ikea-ban, hogy valami 200 euro fölött van kompletten a gurulós ládaszékkel együtt.
Azóta ha eszembe jutott, akkor nézegettem megint, hátha találnék használtan, de valahogy mindig lecsusztam róla.
Na de most! Volt kettő is egyszerre. Az első megint elszállt, jaj, nagyon sajnáltam, de péntek este izgatottan ültem a gép előtt, hátha nem találtak rá mások, hátha nem kell annyira másnak, hátha, hátha és még az ára is elfogadható lesz számomra.
És igen, annyira örültem neki, meg is kértem Gyuszit, hogy irjon még akkor iziben, hátha szombaton elhozhatnánk. Délelőtt el is tudtunk menni érte, be is raktuk a helyére, jaj, nagyon örültem neki. Egy kicsit kopott, egy kicsit karcos, egy lyuk is van az elején (ráejthettek valamit), de az enyém, és nincs olyan sebesülése, amit egy kis fagitt és egy kis festék ne hozhatna helyre. Meg is csinálom hamarosan, hogy szép legyen itt nekem!
Ha nem kell, bezárom, olyan mint egy szekrény és harmonizál az ebédlő szekrényeivel (mint minden Ikea butor), és a társalgó nádjának szinével. Ha kell, akkor kinyitom, fennt a szekrény kinyitható, ott elfértek a dossziéim, receptes könyveim, mindenféle dologom, ami az enyém, a kacatok meg a fiókban.
Azért megint tanultunk valamit a használt butor vásárlásával kapcsolatban. A szekrények ajtaját legalább tizszer ki kell nyitni, mert sajnos ott csak bekukkantottunk a felsőrészbe és itthon meg majdnem leesett a felső ajtó, majd estére meg is adta magát. Szerencsére Gyuszi meg tudta csinálni, ezért is nem bosszant annyira, de legközelebb erre is figyelünk majd.


nagyon klassz. hozzám is nagyon illlene:)
Orsi, nálatok is van e-bay, miért nem nézel utána? Persze tudom nem egyformák a feltételek minden országban, de talán megérné.
Gyönyörű darab! Gratula! Én ennek a kisebb verzióiba vagyok szerelmes. De sajna azt se tudom hova tenni…
Majd muti meg felújitás után is! :-))
Nagyon tetszik! Nekünk is praktikus lenne valami hasonló, de nincs időm nézegetni utána, és aztán meg elhozni sem tudnánk :S
A képen nagyon szép újnak látszik! Ügyesek vagytok! örülök, hogy örülsz!
Szuperül néz ki! Használd egészséggel még nagyon sokáig!!!! Nagyon jó azt “látni” a soraid mögött, hogy fel vagy dobva!! 🙂
Na, ugye milyen jót találtam? Örülök, hogy nektek is tetszik!
Marikám, mindig megkeresem, hogy minek örülhetek, mert különben nem lenne jó vége! Sokszor elég, ha süt a nap, ha rám mosolyog a férjem, meg ilyen másnak nem nagynak tünő dolog! Igy megy ez nálam.
Gyonyoru a szekreny!
Most elkezdtem torni a fejem…