Címkék

, , , , , , , , , ,

(Kijavitottam a cimet, még mielőtt valaki el nem kezd kombinálni!) 🙂

Vannak itt tollasak, szőrmókok. Én gyüjtögetem őket bevallom, Gyuszi csak türi, időnként megjegyzi, hogy nem kéne már több. Nem is lesz mostanában, állatkáink jó egészségnek örvendenek, még a korosabbja is.

De miért is vannak itt?

Négy gyermeket szültem, neveltem, 23 éve soha nem voltam egyedül, valaki mindig botladozott mellettem. De sajnos az idő mulik, bár Gyuszi szerint mi nem öregszünk csak a gyerekek nőnek fel, de azt azért mégis észreveszem, hogy egyre kevesebbet vannak velem, én meg egyre többet vagyok egyedül. És csend nem nagy barátom! Akinek nagy családja van, az érti, ahol mindig történik valami, ott a vágható csönd nehezedik az ember lelkére. Én is igy vagyok ezzel. Igy maradtak az én kisbarátaim, ők viszont mindig velem vannak.

Bocikám drága, őt még Tarnaméráról kaptuk még a század elején 🙂

Édes, hüséges cicánk. Fél évet várt ránk, hogy ujra velünk legyen, kihozzuk őt is Belgiumba, mert nagyon hiányzott mindannyiunknak. Bár már 10 éves lesz jövőre, még mindig nagyon szép cica, csoda szép, selymes a szőre és még a fogacskái is hibátlanok. Na és a jelleme! Aki ismeri mind mesélni tudna róla. Ha jön valaki hozzánk, akkor egyből megy és elmeséli neki a fél életét, bujik, kér simit. Máté szokta mondani, ő a leg intelligensebb állatunk. Lehet! Bár vannak még itt azért akik számitásba jöhetnek! És amit még tudni kell róla, ha bárki sir a családban, akkor Boci vigasztalására biztos számithat. Odarohan és bujik, hangosan dorombol, brug. Vigasztal, nem tudom elmondani, látni kellene!

Na és itt az én drága Tasso kutyám.

Egy Belga menhelyről hoztuk, bizony már 4 éve. Egyszerüen egy szeretnivaló szőrgombóc óriási érzékeny lélekkel. Na és hogy tud szeretni, bujni! Azt gondolom, hogy rendkivül szerencsések vagyunk, amiért ő került hozzánk.  Mennyit olvasni arról, hogy a kutyák megérzik a betegséget, jótékony hatással vannak a beteg emberekre. Na én erről könyveket tudnék irni! Ha bárki beteg, akkor odakucorodik még az 5 cm-es helyre is az ágyra és bujik, melegit, vigasztal, biztat. Fejecskéjét a mellkasunkra teszi és megnyugtat. Ha szomoru vagyok, akkor csak leül mellém, nem is néz rám, csak odaül, hozzámsimul, mintha mondaná, hogy szomorkodjunk együtt, segitek neked.  Barnussal nagyon szeretnek összebujni. Felveszik egymás alakját és ugy bujnak össze. De sok beteg órán segitette át Tasso Barnust! Róla már érik egy bejegyzés, mert ő megérdemel egy külön oldalt!

Na és a másik nagy kedvenc, a Büdi cica! Őt is menhelyről hoztuk, 3 éve.

Viszontagságosan indult kicsi élete, a menhelyi létbe szó szerint majdnem belepusztult. Aztán Katinka ápolásának, szeretetének köszönhetően életben maradt. Később az első szabadban töltött kirándulása közben meglőtték, majd második alkalomra eltünk pár napra, nem mert, vagy nem tudott hazajönni? De itt van, itt terpeszkedik mindig mellettem, körülöttem. Soha nem hagy magamra, nem birja a magányt. Ha felmegyek az emeletre és nem szólok, hogy lemegyek és ő fennt marad egyedül, akkor keserves nyávogásba tör ki, hogy hol vagyok. Szólok neki, és nyávogva rohan, hogy jaj, meg vagy, nem hagytál itt! Ha valaki jön hozzánk, akkor bizony gyorsan elbujik és nem is hajlandó előjönni mig bárki is itt van. Pedig egy nagyszáju macs, nagy behemót lett. Nagy dagi, cuki pofival, rendszerint mosolyog.

Na, és itt a kisgyerek, a Sam. Aki ugye nem az én kutyám, mondom nem az én kutyám!!!

A kép ugye magáért beszél. Néha a ház ugy néz ki, mint ahol hadiállapotok uralkodnak. Összepakolok, szépen leül, nézi ahogy elrendezem a dobozait a játékaival együtt. Elfordulok, kb. 2 perc és mintha semmit nem csináltam volna. Rászólok, néz rám, hogy igen? Nem csináltam semmit, kaján vigyorral az arcán. Imádni való, ez a szerencséje. Kis rendetlen, de nagyon okos, járnak Dáviddal kutyaiskolába, meg mi is tanitgatnánk itthon, de egyszerüen annyira gyerek, hogy hihetetlen. Nagy szerencséje még, hogy nem csinált soha semmi kárt. Csak a játékaival játszik, mondjuk azokat szét is játsza, de különben rendes gyerek! Majd meglátjuk egy év mulva, bár néha olyan érzésem van, hogy soha nem fog felnőni! 🙂

Hát velük megyek én minden nap mindenfelé a lakásban. Négy utánfutó, ahogy szoktam mondani. Már megszoktam, hogy botladozom bennük, de kellett ez nekem! Igen kellett, jó, hogy itt vannak, és hálás vagyok, hogy eltüri a családom őket. Persze időközben megszerették őket, sőt a legnagyobb eredmény az az, hogy Tasso megszeliditette Gyuszit, szó szerint. Ráment szegény Taszikámnak másfél éve, de ő győzött! Azon meg már senki nem lepődik meg, ha nézzük a tévét mind a hatan és Bocika Gyuszi  lábára telepszik le és ott szunyókál. Vajon miért pont őt választja? 🙂