Ha a magyarokról beszélnek a nagyvilágban, előbb utóbb szóba kerül a gulyás. Nem is nagyon van olyan, aki legalább ne hallott volna róla, munkatársaim is sűrűn bólogatnak, igen, ők is ettek már. Ilyenkor gyorsan eloszlatom a félreértést: az a szósz kinézetű valami amit a Bizottság éttermeiben készítenek talán pörköltnek elmenne, de semmiképpen sem gulyás. Ilyenkor elmondom nekik, hogy az egy leves, és tartok egy rögtönzött folklór előadást a marhákat terelő gulyásokról.

Nos, amiben ma volt részünk, az magasan felette állt az üzemi kosztnak. A mai gulyásra találó lenne a reklám, amiben a háziasszony tíz érve az étel mellett, hogy megnyalja mind a tíz ujját utána. Mi tagadás, jól voltunk ma tartva: kezdetnek finom gulyás, aztán mákos és diós guba. (Ma megtanultuk, hogy kifli híján bagettből is remek a guba.) Beszélgetés mellé virslis falatok és túrós süti, befejezésül a lefényképezett torták. Persze előkerült jóféle magyar pálinka is.

Minden adott volt tehát az oldott hangulathoz, és remekül éreztük magunkat. Kedvesem a megmondhatója, én inkább otthon ülő típus vagyok, de örülök neki, hogy annak idején elkezdett elcipelni társaságba. Most már tudom, hogy szüksége van az embernek barátokra, és arra, hogy időnként átbeszélgessen egy kellemes délutánt.

Köszönjük a kedves vendéglátást!