Az úgy kezdődött, hogy Gyuszi péntekre vett ki szabadságot, mert megígértük a gyerekeknek, hogy elmegyünk a Star Wars kiállításra, ami éppen itt van most Brüsszelben. A szünet utolsó napján el is indultunk. Kifizettük a jegyet, mire kérdezi az emberke, hogy a stavára jöttünk? Nézünk rá, hová? Stavára? Kb. 3. értetlenkedő mondat után Gyuszinak beugrott, hogy talán a Star Wars-ra? Igen, igen a stavára. Miután jól kiröhögtük magunkat a kocsiban el is tudtunk indulni, és már csak időnként tört ki hol egyikünkből, hol másikunkból a hangos nevetés. Gyuszi mondta, hogy ő még akár hol járt, akár hol hallott a Star Wars-ról az mindenhol Star Wars volt, de itt ezt is átfordították, így lett belőle nemes egyszerűséggel stava.

Na, de bementünk, mindjárt a bejáratnál fogadott minket Luk űrhajója. (ide majd később kerül egy kép). Ezek a gépek azok, amiket a forgatáson használtak, élethűek. Barnus nagyon meg örült, hogy láthatja ezeket a dolgokat, egyik kedvenc filmje a Star Wars. Aztán bementünk a kiállításra. Minden résznek szenteltek egy helyiséget. Kiállítva sok-sok makett, a ruhák, amikben a színészek játszottak, a csodás fénykardok. Nagy képernyőn a szobának megfelelő filmből részleteket vetítettek, és arrébb egy kisebb tévén bemutatták, hogy készült az a rész, a színészeket, trükköket, a számítógépes jeleneteket. Természetesen ezeket csak az új első három részben láthattuk, mert a régi részekről nem voltak ilyen felvételek. Megtudhattuk, hogy és mikor alkotta meg Lucas a művet, melyik részt mikor készítették. Barnuskám szó szerint idegenvezetést tartott Katinkának és nekem, mindent elmondott, hogy mi melyik részben van található, mi történik a makettek alapján. Láttuk a robotokat, meg is beszéltük, hogy milyen jó lenne egy Artu nekünk otthonra, elcsiporoghatna ott köztünk. Még fénykép is készült Katinkáról és Dávidról, beöltöztek, kaptak fénykardot. A végén volt egy bolt, ahol lehetett vásárolni Star Wars relikviákat, játékokat, fénykardokat, pólókat. Itt egy kicsit elszomorodtunk, mert nagyon-nagyon drága volt. Barnus nagyon szeretett volna egy fénykardot, de a legolcsóbb is 45 euró volt, a másik 120. Végül is megállapodtunk egy pólóban, hogy legyen valami emléke mindenkinek arról, hogy itt jártunk. Hétfőn persze már mindhárman ebben feszítettek az iskolában.

Elmentünk ebédelni egy Mekibe, igazán kellemes nap volt, sokat nevettünk és a lényeg, hogy végre egy kicsit megint együtt voltunk mi hatan. A lányok már sokszor külön utakon járnak, és bizony hiányoznak, örülünk, ha együtt mehetünk el valahová, bár ezek egyre ritkább alkalmak. De igen tudom, ez az élet rendje, csak úgy motyogok itt magamban!

Ha van kedve bárkinek, akkor igazán ajánlom ezt a kiállítást! Nem túl hosszú, talán 1,5-2 óra alatt jártuk végig, nagyon látványos, még a kisebb gyermekeknek is. A végén lehet fényképeszkedni, videót készíteni emlékként.

Képek tényleg lesznek, pár nap múlva, csak át kell konvertálni, nézzetek be később is erre a bejegyzésre!