-2,5 fokos hidegre ébredtünk! Ez itt nagyon hideg így november közepén. Ez vac-vac! Szegény fiúk majd meg fagytak, amikor a buszra vártunk! Elő kell venni a télikabátot, nincs mese. Pedig még tegnap is láttam egy-két gyereket térdgatyában, vékony ingben. Ő nem fázik? Vagy esetleg eszkimó és itt neki még mindig melege van?

Tegnap nagy öröm ért! Dávidkámmal beszélgettünk, hogy miért vannak pöttyök az orrán.
– Hát, kisfiam, így lesz a kisfiúból férfi. Ez van, nősz, már 11 éves elmúltál (megjegyzem, hogy akkora, mint én, 160 cm és 43-as cipőt hord).
Kisfiam gondolkodik, majd pár perc múlva megszólal:
– Anyuci! Én nem akarok megnőni! Nekem jó, így ahogy van, boldog vagyok, nem akarok felnőtt lenni.

Olyan boldogság töltött el, mert tudom, hogy minden gyerek arról álmodozik, hogy felnőtt legyen, és a hallottakból érzem, hogy talán jól csináljuk a dolgokat a gyerekeinkkel. BOLDOG!!! Nagyon megváltozott ebben a tanévben! Sokat komolyodott, de mégis sokkal többet nevet, mint az utóbbi két évben. Kapott egy nagyszerű tanárnőt, akit nagyon-nagyon szeret, tisztel! Azt a tanár nénijét szerette ennyire, akit 2,5 éve ott kellett hagynia Magyarországon. Rengeteget szenvedett akkor az elszakadás miatt. Aztán itt még fél évet tanította egy nagyszerű tanító néni és utána két év rémálom következett. De most minden rendben, és ez így jó. BOLDOG! És ettől vagyok én is boldog! Mert, hogy jól neveljük-e őket nem mi mondjuk meg (és nem is mások!), hanem majd 10-20 év múlva ők. Én már azért jobb helyzetben vagyok, hiszen a lányok nagyok, és ha valamit nem jól csinálok, nem jól gondolok akkor bizony ők elmondják. Néha kapok is tőlük egy-két ejnye-bejnyét. De tanulok! Még négy gyerek után is! Addig jó, szerintem. Mert számomra az a fontos, hogy boldog emberkéket neveljek. Talán jó úton járok?