Hétfő

Végre hétfő! Ma teljes lett a család. Katinkám hazaért, tele élménnyel, csak mesélt, mesélt, mesélt. Mennyire hiányzott már a csicsergése! Vágyott már a szobájába, a saját ágyába, mint mindenki ennyi idő után. Jó, hogy itt van már velünk! Dávidkám még verset is írt neki, hogy végre visszajött hozzánk. Persze nagy boldogság volt az ajándékok csomagolgatásakor is. Drága kislányom mindenkinek hozott valami kedves, személyes ajándékot.

Oszi beteg lett. El kellett vinnünk állatorvoshoz. Elvittük oda ahová Fricit vittük pár hete. Képzeljétek, kórházba kellett maradnia az aranyosnak. Valóban van egy olyan betegség, ami összefügg a megrázkódtatással, a menhellyel, egy kis gyomor-bél betegséggel. Muszáj volt orvos felügyelete alatt hagyni, nem erősködtem, mert ez az orvos annyira rendes, látszik, ahogy hozzá nyúl az állathoz, hogy szereti őket. Megígérte, hogy másnap elhozhatjuk, ha jobban lesz, nyugodtan telefonáljunk, ha érdeklődni szeretnénk, meg is látogathatjuk a cicát. Szomorú szívvel hagytuk ott.

Boci cica is megnyugodott, mert a gazdija is megérkezett, már a depresszió tüneteit lehetett rajta észre venni. Egyáltalán nem beszélt (pedig állandóan dumál, ha kell, ha nem), csak bolyongott a lakásban, ücsörgött, aztán minden nap rájött olyan sírógörcsszerűség, mert egy órán keresztül keservesen nyávogott, mindenhová benézett, mindenkinek panaszkodott, hogy nem találja a gazdit. Na, ma délután nagy lett az öröm. Kiderült, hogy nem némult meg, újra jó kedve lett, ahogy megjelent a gazdi a házban. Aranyos volt, ahogy meghallotta a hangját és rohant hozzá. Nagy ölelgetés, simi volt cserébe.

Nagyon jó újra együtt!!!