Ma egész nap bútor után jártunk. Délelõtt elmentünk Alsembergben a Vastiau Godeau bútoráruházba. Nagyon szép bútorok vannak, rendkívül dizájnosak. És nagyon szép az áruk is. Szép nagy. Kb öt perc után láttuk, hogy itt nem fogunk semmit venni. Aztán jött a Leen Bakker. (Igen, itt van egy üzletlánc, amit Bakkernek hívnak!) Megtaláltuk az ülõsarkunkat. Fekete, bõr, és nagyon kényelmes. Jövõ héten megvesszük. Délután jött a Makro. Anderlechtben láttunk egy szuper ágyat a fiúknak. Magasított, a fekvõrész alatt íróasztal, ami ki is vehetõ onnan. Mellette polcos rész, a végében pedig akasztós szekrény. Komplett gyerekszobabútor. El is döntöttük, hogy mind a két fiúnak ilyet veszünk. Természetesen nem volt készleten, de az eladó felhívta a másik Makrot, nekik még volt. Átnyargaltunk Machelenbe, és meg is vettük. Mivel a házhozszállítás 44 euró, és tíz napon belül szállítják, gondoltunk egyet, majd mi hazavisszük a Zafirával. Akkor lepõdtünk meg, amikor a raktáros kitolta a dobozokat a kiskocsin. Megvakartam a fejemet, és nekiláttunk bepakolni. Ülések elõrehajtva, dobozok nagyság szerint elrendezve, hogy minden hely ki legyen használva. A legszélesebb elem éppen hogy befért a hátsó ajtón, a leghosszabb pedig az elsõ ülések fölé lógott. Emiatt egész úton elõre hajolva kellett vezetnem. A kormányra hajolva úgy nézhettem ki, mint az a bizonyos országúti mazsola, csak a sokdioptriás szemüveg hiányzott. Kedvesem be volt építve a jobb oldalra két gyerekülés, és néhány bevásárlótáska közé. Viszont megspóroltunk negyvennégy eurót, inkább veszek rajta gumicukrot a gyerekeknek.

Errõl eszembe jutott másik autós kalandunk másfél évvel ezelõtt. Még Magyarországon történt, elhatároztuk, hogy lecseréljük elhasználódott matracunkat. A Metro áruházban találtunk is megfelelõt, és nem igazán akartam kiadni több ezer forintot házhozszállításra. Fogtuk magunkat, az 1,6 x 2 méteres matracot felkötöttük a Suzuki tetejére. Nem, tetõcsomagtartónk nem volt, csak úgy natúr felraktuk a tetõre. Spárgával jól lekötöztem oldalt, elõl, hátul, és irány hazafelé. A Suzuki úgy nézett ki, mint egy kisgyerek sombreroban. Negyven kilométeres sebességnél nem tudtunk többel menni, mert az volt a határ, ami fölött a menetszél a matrac alá nyúlt, és emelgetni kezdte. Szóval negyvennel csattogtunk végig a fóti úton Pest szélétõl Veresegyházig, mögöttünk a munkából hazafelé igyekvõ ideges autósorral. De hazaértünk, és aznap este nagyon örültünk, hogy kényelmesen fekhetünk.