Idõnként érdeklõdõ leveleket kapok Magyarországról, az írják jó lenne kint dolgozni és élni. Elgondolkoztam, hogy mennyiben különbözik a mostani életünk a magyarországitól. Bizonyos szempontból semmiben. Itt is dolgozni kell, lakást és megélhetést kell biztosítani a családnak. Reggel elmegy az ember munkába, a gyerekek az iskolába, a kedvesem pedig szervezi és összetartja a családot. Pont úgy, mint Magyarországon.

Másrészt viszont minden egyéb különbözik. Talán az autónk példájával tudnám leginkább érzékeltetni. Magyarországon Suzuki Swiftünk volt, ezer köbcentis, kis fehér autó. Hatan ültünk benne, amikor az egész család útra kelt, gondolhatjátok mennyi helye volt hátul a négy gyereknek. A kalaptartót én eszkábáltam össze, mert nem volt szériatartozék. Ettõl függetlenül nagyon hálásak voltunk a kis autóért, bárhová elvitt bennünket, és végig hûségesen szolgált.

Most Opel Zafiránk van, a csemeték kényelmesen ülnek, és nyáron légkondi hûsít. Ugyanígy az életünk minden részletében más. Teljesen más a munkám, máshová járunk vásárolni, és természetesen minden élelmiszer különbözik egy kicsit a magyartól. Mások a lakáskörülmények – ne ez megér egy külön mesét! – és más az életszínvonal. Szerencsére nem rózsaszín álmokkal indultunk neki a belgiumi életnek, hanem konkrétan felmértük, hogy milyen kiadások lesznek.

Sokan vágnak neki a nyugati országoknak, és azt hiszik, hogy ott minden csak szép lehet. Valóban sokkal magasabbak a fizetések, viszont a költségek is ezzel arányosak. Tagadhatatlan, hogy jobban ki lehet jönni itt a fizetésbõl, de nem szabad azt hinni, hogy itt a tejjel-mézzel folyó Kánaán van. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a családtól és a barátoktól távol kell élni, és idõbe telik, míg itt is barátokat szerez az ember. Mindenesetre eddig nem bántuk meg, hogy kijöttünk.