Gyerekkoromban sok sci-fit olvastam. Ez akkor volt, amikor a videotelefon még csak a fantasztikum birodalmában létezett, és az űrhajók irányítását rengeteg színesen világító nyomógombbal képzelték el. Valamelyik este belegondoltam, hogy mi lenne, ha az akkori énem hirtelen a De Fre utca végén találja magát, az autóban várakozva a piros lámpánál.

Amit először észrevettem volna, az az autó műszerfala, ami csúcsszupernek tűnt volna a Wartburgunkéhoz képest. Figyelmemet valószínűleg megragadta volna a navigációs rendszer, és el lettem volna ragadtatva, amikor megtudom, hogy műholdas helyzetmeghatározást használ. Ijedten rezzentem volna össze, amikor mobiltelefonom a Tesla szalagos magnómat megszégyenítő minőségű karib dallammal jelzi, hogy valaki keres. Ámulatom csak fokozódott volna, amikor tudatosul bennem, hogy nem kell vezeték a telefonáláshoz, sőt a készülék egyszerre telefonkönyv, notesz és fényképezőgép is. Amikor előre pillantottam volna az utcára, meglátva az ultramodern vonalvezetésű villamost, rögtön feltűnt volna, hogy a vezető fülében kis kék lámpa villog. Képzeletem biztosan meglódult volna, meggyőződve arról, hogy a fül helyére beültetett szerkezetnek számos hasznos funkciója van, például azzal hall az ember, meghatározza a helyzetét, és közvetlen agyi hullámok kivetítésével irányítja a járművet. Pedig csak a villamos vezető drótnélküli füllhallgatója pislogott, miközben a mobilján keresztül zenével űzte el az unalmas órákat.