A brüsszeli közlekedésnek meg vannak a sajátosságai. Annak idején lesújtó véleménnyel voltam a budapesti autósok vezetési stílusáról – nem alaptalanul. Nos, Brüsszelben kicsit más a stílus, olyan … hogy is mondjam … színesebb. Nem mondhatom, hogy rosszabb, vagy jobb, ettől összetettebb a kép. Mindenesetre beszereztünk két robotpilótát:
Hogy megértsd miért volt erre szükség, íme a belga közlekedési stílus néhány jellemző vonása a teljesség igénye nélkül:
– rengeteg a jobbkezes (értsd: egyenrangú) kereszteződés. Ha egy fő utcán hajtasz, jobban teszed ha lassítasz ha egy kis mellékutca kereszteződésébe érsz, mert nagy eséllyel vágódik ki onnan egy autós, elsőbbsége teljes tudatában,
– a közlekedési lámpa a piros után nem sárgára, hanem egyből zöldre vált, nagyon kell figyelned, mert ha egy másodpercen belül nem indulsz el, akkor valaki rád dudál, mivel lassú vagy,
– a többsávos körforgalomban mindig rögtön be kell vágni a belső sávba, és onnan direktben lekanyarodni a kijáratnál,
– az autósok általában előzékenyebbek, könnyebben beengednek, viszont ennek tudatában rögtön be is nyomulnak a legkisebb résbe az autósorban,
– a fekvőrendőrön lehetőleg úgy kell áthajtani, hogy utána az autó alja lecsapódjon az úttestre,
– ha egy kis hó esik, Brüsszel közlekedése lebénul, csak a legfelszántabb terepjárósok merészkednek ki az utakra; mivel alig esik hó, nincsenek hókotrók, nem divat a téli gumi és a hólánc,
– az autópályán előzékenyebbek a sofőrök, ha indexelsz az előzéshez, akkor beengednek a belső sávba; ezzel szemben Magyarországon százharmincas tempónál kegyetlenül letúrnak, még akkor is, ha belga rendszámod van.
Most már megérted, hogy nem volt könnyű beleszokni. De még egy ok ami miatt a robotpilótára szükség volt: az iszonyú +3 fokos hidegben fázott a fenekünk amikor autóba ültünk. Miben tud segíteni a robot? Nagyon hasznos, főleg ha szivacsból és szőrméből van, ami melegen tartja az ember hátsóját.