Kedden este Eger után csurom vizesen összeszedtük egymást Gyuszival és elindultunk a mi nyaralásunkra. Végre meglátogattuk az én drága testvéremet és családját. Rita, a felesége várt minket vacsorával.
-A tesód sajnos késik, ha éhesek vagytok ehetünk.
-Szó sem lehet róla. Megvárjuk. Ráérünk, mi most nyaralunk, senki felé nincs most kötelezettségünk.
Jól esett minden szó, hallani a családról, munkáról, közben kiosontam a sötétbe burkolódzó udvarra, meleg öleléssel leptem meg az én drága testvéremet. Megjelent az unokaöcsém Kevin és barátnője is. De jó volt ujra ölelni mindenkit. Együtt vacsiztunk, beszélgettünk. Gyorsan telt az idő, igaz mi ráértünk, de tudtuk Roland és Kevin reggel munkába megy. (A hajam itt látszik teljes pompájában, hogy milyen ha megázok. Mint egy kis bari. 😂😏)

 

Szerda reggel kényelmesen megkávéztunk a közeli kávéházban, majd elindultunk Nyíregyházára barátokhoz. Mónikával ha lehet minden héten beszélünk. Nagyon szeretjük és tiszteljük egymást, olyan a mi barátságunk, hogy fél szavakból is megértjük egymást. Nagyjából ezer éve a goldik szeretete hozott minket össze. Azóta vagyunk egymásnak jóban, rosszban. Voltak nálunk pár éve, mi is náluk. Nyíregyházán még sosem jártunk csak átutazóban, megállva egy ebédre. Na majd most jól szétnézünk.

Mutatom ezt a barátságos, gyönyörű kis városkát, hátha kedvet kaptok és ellátogattok ti is ide. Egy barátságos gyöngyszem a szememben felújított épületei, óriási zöld parkjai, az utaknak árnyat adó gyönyörű fái. 

Mónika elcsodálkozott:
-Nahát, milyen szép képeket készítettél.
-Ti itt éltek, minden nap látjátok, de én egy turista szemével nézem ezt a várost. Csodaszép!

Van még egy szökőkutas video-m is, de nem engedi, hogy feltöltsem ide. A megosztás alá az első kommentbe beteszem, ott megnézhetitek azt is.

Elvileg ugy volt, hogy egy bakancslistás helyre is elmegyünk szerdán. A Nyíregyházi Állatparkba. A szélrózsa minden irányában több km-re álltak autók. Én mondtam ne menjünk. Talán butaság is volt ez a gondolat, hiszen nyár van, szünet az iskolákban. Majd talán egyszer egy szép őszi napon ujra eljövünk és akkor nagyobb szerencsével járunk. 

Visszamentünk Nyíregyházára, ettünk, fagyiztunk, sétáltunk, beszélgettünk. Hazamentünk, megérkezett Jocó is, Mónika férje. A fiuk kint találták meg a  közös témát, mi meg bent csicseregtünk paprika vágás közben. Néha sírtunk, néha nevettünk. Volt min, mert hát ilyen az élet. Azért megtűzdeltük sok-sok öleléssel, hogy arra is lehessen emlékezni. Közben elkészült a világ legjobb lecsója (nem vicc, tökéletes volt 🧅🌶🍅🍞) az udvari bográcsban. 

Gyorsan teltek az órák. Megint figyelmeztetni kellett magunkat, hogy szeretett barátainknak reggel bizony munkába kell menniük. Igy könnyes búcsút vettünk millió ölelés és puszi kíséretében. 

Reggel irány Debrecen. De erről az utazásról külön kell írnom. 😢💔  Holnap…