Mikor a gyermekeink kicsik voltak született pár mosolyfakasztó “gyerekszáj”. Leginkább Katinkánk jeleskedett ebben. A nagyobb beszólásokról ma is tudjuk ki és mikor mondta, és ugyan ugy nevetünk rajta, a legtöbb viszont a feledés homályában veszett. Sajnos. Gyuszival ugy gondoltuk a kicsiknél ne legyen igy, időnként fogunk irni ezekről a “gyerekszáj”-akról, hátha más arcára is mosolyt csalnak. 

Astridkánk folyamatosan beszél, azt gondoltuk majd ő fog jeleskedni a szavak gyártásában. Ábel a maga kis megfontolt módján figyel, mosolyog és megszólal. Mi meg nevetünk. Hozom a kettejük első termését. 

Najni-Nagymami. Astrid kezdte el mondani, majd Ábel is átvette.
 Pajpi-Nagypapi. Itt kicsit besegítettünk Esztikémmel, mert sehogy nem hívták a Nagypapit. Egyszer Astridka nem tudta hogyan szóljon neki, láttuk mennyire zavarja. Fogalmam sincs melyikünk mondta ki először, hogy Pajpi, Astrid rácsapott azonnal a szóra és azóta Pajpizik ő is, Ábel is.

Az állatok nálunk tényleg a családunk tagjai. Ugyan olyan szépen beszélünk velük mint egymással. Sokat hallják a gyerekek ahogy kommunikálunk a kutyusokkal, a cicákkal, a kismadarakkal. Hétvégére összeállt a teljes lista. 🤭😊

Charlie-Tájni

Brúnó-Nűnó

Jack-Zsek

KisBüdi-Bütiii

Samu-Spamu

Ezt muszáj leirnom. Astridka rámutat Samura.
-Samu, ő Samu.-mondom én.
Gondolkodik, majd nagy komoly arccal rámnéz és mondja:-Spamu. 
-Nem kicsim, Samu.- mondom újra.
-Spamu.-ismétli az ő verzióját.
-Sssssamu.-próbálkozom.
-Ssssspamu.-mondja ő. Szóval azóta Spamu a Samu.

Maryke (Mérike)-Nénike

Krisztofóró (Krisztike)-őt nem hívják sehogy, azt gondolom a sok kemény hanggal nem tudnak még mit kezdeni, de ami késik az nem múlik. Tuti lesz valami. 

Papagáj-Papajaja

Nemrég kérdezték tőlem kell-e kisgyerek mellé valamilyen állat? 
-Igen. Egy golden retriever és egy maine coon. Ők azok akik zsigerből adják a kedvességet és a szeretetet. Sosem felejtem el amikor először fogta fel Astrid, hogy Charlie rámosolyog. A goldik valóban tudnak mosolyogni, tudják ezt irányitani. Nem emlékszem mennyi idős volt Astrid, a folyamatos gagyogására, amelyben benne volt a Tájni szó is, mosollyal válaszolt Charlie. Odatotyogott a kutyához és megölelte. Nem minden kutya szereti ha ölelgetik. Charlie nem. Kivéve ha a gyerekek ölelgetik. Charlie-nak sosem volt kapcsolata kisbabákkal, kicsi gyerekekkel. Sajnos már nem mai kutyus, idén tavasszal volt 10 éves.  Nem  szóltam rá előre, bíztam benne, figyeltem mit csinál, hiszen ismerem a kutyámat. Óvatos gyöngédséggel közeledett  a picikhez. A gyerekek egyetlen percig nem féltek tőle, pedig valljuk be őszintén Charlie ülve még most is akkora mint a kicsik állva.

Mary? Maine coon. Nem tudom azért-e mert kislány, de óriási anyai érzések vannak benne. Óvó tekintete mindig a kicsiken. Odahasal ahol ők vannak, állandóan a gyerekszobába bandázik a gyerekekkel. A diavetítést nagy figyelemmel végignézi és ugy kell kitessékelni ha aludni kellene már Astridkának, Ábelcinek. 

Ha lesz több “gyerekszáj” majd hozom… 

„Nem lehetek a legjobb barátod életed végéig, mert nincs olyan sok időm. De ígérem, hogy életem végéig a legjobb barátod leszek”