… sem segít. Pedig én tényleg próbálkoztam!😢💔😢

Ma délelőtt lementem a kertbe. Siralmas minden. Sőt, attól is siralmasabb. Délutánra felszáradt a reggeli harmat, leballagtam megint. Szétnéztem, mihez kellene kezdeni amit én is megtudnék csinálni segítség nélkül.

A melegházat? Nem, azt szó sem lehet róla, hogy egyedül csináljam. Benne van a két évvel ezelőtt ültetett paradicsom, paprika, cukkini, padlizsán szára, majd a tavaly kikelt magokból amik nőttek az őszi fagyokig. Plusz az egészet benőtte az elburjánzott eper. Ez egy nagyobb projekt lesz, takarítás, aztán feltenni a tavaly óta a kerti házikóban lévő tetőlapokat. 2024 januárjában volt egy nagy vihar, szinte az összes lapot elvitte a szél. Megrendeltük az újakat, de már nem kerültek a helyükre. 😢

Jelöljem a ki a kis kertecskét a kerítés mellett? Nem, azt majd ketten csináljuk Gyuszival. Ide kell hozni a játszóteret amit kaptunk ajándékba a babáknak, ahhoz kell majd igazitani a virágágyást. Szomorúan néztem fel a teraszra. Lassan egy éve sorakoznak a ládákban a kis bokrok. Nem gondoltam, hogy ennyi idő mulva is életben lesznek. De most már muszáj beültetni a földbe, meghálálni amiért kitartottak, hogy rügyezzenek, virágok nyíljanak rajtuk, tündököljenek. Ez viszont tul nagy feladat nekem most. Nagyon szeretünk együtt szöszölni kint, ha ketten csináljuk akkor egy nap alatt simán készen is leszünk vele. 

Jaj, a kis tavacska, a gőték. Szinte nem is látszik a víztükör, benőtte a fű, a gaz, a pár éve vásárolt akármilyen növény aminek minden évben ki kell szednem egy részét, különben az egész kertet is benőné. Most két éve nem volt ritkítva. A páfrány régi és uj levelei bedőlve a vízbe. És jaj, a tavirózsa. Két évente ki kell takarítani a tavat, szeptember körül kiszedik a fiuk az összes növényt, az összes vizet, a rózsát szét kell szedni, a töveket többnyire elajándékozzuk annyira besűrűsödik ennyi idő alatt. Most viszont feljött az egész tő a víz tetejére, elengedte a követ ami lenn tartotta. A gőték miatt lehet csak ősszel takarítani a tavat, mert ilyenkor ők már a vízben vannak, a picik április környékén kelnek ki az üledékben a tó alján. Soha nem tenném meg, hogy megbolygatom az élővilágukat. Igy a tavirózsa marad ott ahol van szeptemberig. Nekiálltam, kapáltam, metszettem, kiszedtem amit tudtam, két bokor kifogott rajtam, majd Gyuszit megkérem kapaszkodjon ő bele. Előkerültek a kis giccses dekorációk amik valamikor nagy örömöt szereztek, gombák, békák, a hattyú, a nagy gombaházikó amit elkunyeráltam a barátnőmtől, mielőtt a szeméttelepre vitte volna. A szép köveket most is megsimogattam, bár mindet le kell majd mosni mert besüppedtek a földbe. Rácsodálkoztam most is az anfórára amit még az előző tulaj örökített ránk, ma sem tudom mit kereshetett itt, én is csak rakosgatom jobbra-balra. Kicsit nevetségesen mutat  a piros tetejű cserép gombák között. Legyintettem, majd meglesz a helye, ki nem fogom dobni. 

Hát a derekam nem ehhez van szokva, letérdelni bár tudok és nem is fáj, de nehezen állok fel. Igy marad a hajolás. Egyszer csak felnéztem, a tavacska szemben lévő partján megláttam a mi kis csodahelyünket. Gyuszi nagy álma volt, hogy egyszer legyen lilaakác. Megleptük őt egy növénnyel amikor évekkel ezelőtt rendbe tettük a tó környékét. Rendeltem olyan padot a tó partjára, ami fölött van egy nagy tám erre feltudtuk futtatni a lilaakácot. A covid idején kezdte benőni, Gyuszi itthonról dolgozott, tavasztól őszig minden nap lent volt a kertben ebédidőben. Szeretett ücsörögni a padon, kicsit kitisztult a feje mielőtt a délutáni munkát elkezdte. Néha én is mellé ültem, néztük a gőték játékát a kristálytiszta tóban, az erdei méhecskék iszogatását. Ha mozdulatlanok maradtunk jöttek a kismadarak iszogatni, már nem féltek tőlünk. Minden pillanatát nagyon élveztük. Átsuhant a gondolat rajtam, de jó is volt még akkor. 😢💗A padon évek óta nem ült senki. Az ülőrész egyes részei beszakadva, ezt is meg kell majd javítani. Visszanéztem a tóra.
-Hát most éppen nem szép, legalább tiszta, a tó is látszik végre, jó lesz ez. Pár hónap és virágba fog borulni minden. Teszek róla.
Elképzeltem, hogy a babákkal ülünk majd a padon és mutatjuk nekik a gőtéket, ahogy hancúroznak a vízben. Csoda kis élőlények, Astridka majd mondja: -Dunni.
Igy hívja a dinókat, nagyon szereti, sok kis dinós játéka van.

Összesöpörtem a szemetet, kidobtam mindent ami nem kell már. Gondoltam még a járdát lesöpröm.
-Na jó, kiszedem a füvet is a kövek közül. Hol lehet amit kaptunk az a kis izé, nyele van drótkefe a vége, kilehet dörzsölni a füvet a résekből. Á a fenébe, nem is jön ki.
Mérgesen földhöz vágtam.
-A büdös francba! Mit csinálok én itt? Nem igy kellene kinézni a kertnek! Nem ezzel kellene foglalkoznom, hanem a gyerekeknek segiteni. Várni, hogy hívjon Katinka, Esztike, mit csináltak ma a babák, találkozunk-e hétvégén, mit csináljunk közösen. E helyett már megint potyognak a könnyeim a tehetetlenségtől.
Nem csitult a vihar a lelkemben, egyre dühösebben söpörtem az egyre jobban a földbe kapaszkodó fűcsomókat. Egyszer csak egy pillangó szállt el közvetlenül az arcom előtt.

fotó: Pinterest

Először azt hittem csak képzeltem, de nem, ott keringett körülöttem. Pont annyi ideig, hogy magamhoz térjek, tudatosítsam, hogy látom őt. Majd jött egy lágy szellő, megkavarta a száraz leveleket és letette pontosan oda, ahonnan pár perce elsöpörtem. Gondosan egy kis kupacba. A pillangó is eltűnt, a szellő sem fujt már. Hálát éreztem, megnyugodtam.💗  Ugy gondoltam ezt le kell írnom. És valahonnan, fogalmam sincs honnan még ez jutott eszembe…