Egyre könnyebben mennek a találkozások. Hálás vagyok a gyerekeknek érte. 💗

Most a mi legkisebbünk, Barnusunk születésnapja volt, a 25. Előző napon kérdeztem:
-Kisfiam, milyen tortát szeretnél?
-Kókuszosat.
Én is valami hasonlón gondolkodtam, a kókusz a kedvence. De kellene hozzá valami plusz. Mégis ne egy átlagos torta legyen már amit a kisfiamnak adok. Majd a főzős blogon megosztom a receptet, mindenesetre volt nagy öröm amikor meglátta.
-Anyuci, pont ilyesmire gondoltam amikor kérdezted milyet szeretnék, de én azt hittem ilyen sütemény nincs is. -mondta mosolyogva.
-Nem tudom létezett-e eddig, de most már van, a tiéd. -nyomtam a kezébe örömmel. 

Miközben gyújtogattam a tortán a gyertyákat Esztikémre ránéztem. Kicsit remegő hanggal kérdeztem:
-Esztikém, szerinted tudunk csinálni családi fotót?
Nem szólt semmit.
-Kicsikém, tudom, hogy Katinka volt a nagy fényképezős, de gondolj bele, most azokból a képekből élünk, tele lehetünk emlékkel, mert ő egyszer csak megszólalt szinte minden családi találkozás alkalmával. Gyertek, jöjjön mindenki, fényképezünk!
-Megkérdezem a többieket jó?

Megszületett az áhított fotó. Ők az én drága családom, a mindeneim. Az engedélyükkel osztom meg!

Esztikémék elmentek, messze laknak, idő míg hazaérnek. Ábelcit lefektettem. Mi többiek pedig beszélgettünk. Katinkánkról. Ki hogyan emlékszik rá, ki mikor érzi, hogy vezeti őt, vigyáz rá. Dávidkám mesélte, hogy a szeretett nővére 10 évvel ezelőtti mondatai ma nyernek értelmet. Olyan békesség volt bennünk. Végtelen szeretet és türelem egymás iránt.  Ő is itt volt velünk. 💗💗💗