Megpróbálok többet irni. Nem biztos, hogy sikerülni fog, de nagyon igyekszem. Kellene, mert folytatódnia kell a családi krónikának. Itt van ez a csoda is ami történt decemberben, épp amikor a Télapó elindult, hogy teljesítse a gyerekek kívánságait, a család is kapott egy csodálatos ajándékot.

Vincent még október végén szólt, hogy december első napjaiban várnak minket egy karácsonyi rendezvényre, ahol lesz Katinkával kapcsolatban egy esemény. Nehéz volt december első hete amikorra a meghívót kaptuk, kedden Ábel kórházba került, szerdán Astridka is beteg lett és én is éreztem, hogy egyre rosszabbul vagyok, begyűjtöttem mindkét babától a fránya vírusokat. 

Csütörtökön este hárman ültünk a kórházban Ábel ágya mellett.
-Vincent, én nem akarok elmenni, semmi értelme. Inkább lennék itt Ábellel a kórházban.
-De én már készültem, szeretném ha eljönnétek ti is.- mondta Vincent.
Láttam nagyon nekikeseredett e miatt, végül Gyuszi is rábeszélt:
-Értem, hogy miért nem akarsz elmenni, ugy érzed Ábel mellett a helyed.
-Igen, én sosem hagytam magukra a gyerekeket, de hisz tudod.
-Igen tudom, de nézd Vincentet mennyire felzaklatta, amiért nem akarsz jönni. Ábelci jó helyen van, vigyáznak rá, különben is szombaton már mehet haza.
-Jó, csakis Vincent miatt menjünk el.- adtam be a derekam kedvetlenül.

A kis étterembe lépve fogadtak a fiatalok. Mindegyiküket ismertem, hiszen eljöttek elbúcsúzni Katinkától az utolsó napon. A legtöbbjük ott volt a pár héttel későbbi búcsúztatón is. Többször megöleltek, temérdek puszit, bátoritást, szeretetet kaptam tőlük azokban a hetekben. Ismerősként üdvözöltek ők is mindannyiunkat. Ők nem tudták, hogy egyikükről-másikukról milyen sok történetet hallottam Katinkától. Eszembe jutottak most azok az idők, még mosolyogtam is egy-egy vicces emléken. 

JCI The Heart of Europe. Ez volt az a szervezet, ahol önkéntes munkáját elkezdte Katinka még az egyetemi évei alatt. Itt tanulta meg a rendezvényszervezés alapjait. Pár év mulva ajánlólevelükkel kapta meg első munkáját is. Barátságok szövődtek és a nagy szerelem. Itt ismerte meg Vincentet egyik projekt alkalmával. Elnézve ezeket a fiatalokat szinte láttam közöttük Katinkámat forgolódni, beszélgetni, nevetni.

Ők évvégi vacsorára érkeztek, mivel mi nem ismertük őket nem szerettünk volna maradni, igy a találkozó elején fordultak felénk. Ez a helyi szervezet egy díjat hozott létre Katinkánk tiszteletére. Minden évben titkos szavazással fogják eldönteni, hogy ki kaphatja meg ezt a kitüntetést. Különböző kritériumoknak kell majd megfelelnie annak aki megkaphatja. Felolvasta az alapitó okiratot az egyesület vezetője, valóban Katinkánkról szólt. A mindenkori kitüntetettnek kedvesnek, segítőkésznek, alaposnak kell lennie, hogy méltó lehessen a névadóra, Katinkánkra. 

Meg is történt az első díjazás, örömkönnyek hullottak, hálás volt egy mosolygós, kedves kis hölgy, hogy rá esett a választás. Megtiszteltetésnek érezte, elmondta nekünk, hogy kincsként fog vigyázni erre a kitüntetésre és igyekszik méltó lenni hozzá továbbra is.

Elkértem tőle egy pillanatra. Csak potyogtak a könnyeim. Édes kicsikém, hát nyomot hagytál a világban, de még milyen nyomot. 💔 Minden évben eljön ez a nap, amikor megemlékeznek majd rólad ujra. Elérkezik majd az a nap is, amikor már olyanok lesznek a díjátadón, akik téged nem ismerhettek. De mindig lesz ott valaki, aki elmeséli milyen csodálatos ember voltál te. Mesél a feledhetetlen mosolyodról, nevetésedről, a munkádról, a kedvességedről. 💗

Visszaadtam a büszke tulajdonosnak.
–Gyuszikám, szerinted megkérhetnénk őket, hogy csináljanak nekünk is egy ilyet, hogy otthon mi is eltehessük?
-Persze, megkérdezem.
Pár perc mulva a fiatal kis hölgy rámnézett, odajött hozzám, megölelt és a kezembe nyomta.
-Itt van, a tiéd!
Persze nem akartam elfogadni, hiszen ő kapta, távol legyen tőlem, hogy bárkijét is elvegyem, mondtam nekem jó lesz később is. De ő ragaszkodott hozzá, hogy az enyém legyen, a vezetőség pedig biztosított arról, hogy a díjazottnak elkészíttetik ujra és megfogja kapni.

Már az autóban ültünk, Gyuszi kedvesen megszorította a kezem.
-Jó, hogy eljöttünk, látod?
-Igen jó.

Itthon kerestem a méltó helyét, persze már volt egy tervem, másnap be is szereztem a kis polcokat az íróasztalom fölé a falra. A drága gyermekeimtől vannak itt emlékek. Mindenféle. Majd megmutatom nektek máskor. Ide került ez a díj is. Nézzétek csak!