Milyen furcsa lenn minden. Olyan csendes, szomorkás. A hétvégén kinéztem az ablakon, és láttam elkezdtek sárgulni a gömbakácok levelei. Kopogtat az ősz… akaratlanul is eszembe jutott Mamikám mennyire nem szerette ezt az évszakot. Ilyenkor állandóan az elmúlásról beszélt, amitől gyermekként mindig elszomorodtam. Felnőttként kezdtem meglátni az ősz szépségét. A sárguló, barnuló faleveleket. ahogy a levegőben táncolva hullanak a földre. Táptalajt adva a tavaszi rügyeknek. Körforgás. Elmúlás. És aztán majd az uj kezdet.

Később megtanultuk a gyerekekkel nevetve rúgni a zörgő avart ha néha kijutottunk a Brüsszel körüli erdők valamelyikébe. Most eszembe is jutott, hogy bár a babák már mindketten állnak, lépnek, sőt Astrid baba már kézen fogva sétál, de jövő ősszel már együtt fogunk rosszalkodni mindkettőjükkel és rúgjuk az avart! Naná, hogy rúgjuk majd a kis gumicsizmákban! Aztán meg jó messziről szaladva belevetjük magunkat a levélkupacba. Te jó ég, de régen is volt, most ujra részese lehetek majd ennek. 💗

A járda végénél megálltam. Nagyon vizes volt a fű a reggeli harmattól. Hunyorítva már odaképzeltem magunkat, ahogy tavasszal hajlongunk, dolgozunk Gyuszival. Átalakítjuk a kertet. Barátságosabbá, zöldebbé, virágosabbá méhecskebarátabbá, bogárbarátabbá. A tervek megvannak, lerajzoltam. Elvileg elkezdtük volna idén, de nem kell elmondanom, hogy miért nem lett belőle semmi. 😓 A virágok konténerekben várják, hogy tavasszal a helyükre kerüljenek. Az öreg dohányfák kilesznek vágva. Katasztrofálisak, menthetetlenek. Beletörődtünk, menniük kell. Lesznek újak, szépek. A sövény idén nem lett megnyírva. Vagy lelkierő nem volt hozzá, vagy esett az eső. Jövőre azt is fel kell frissíteni. A melegház az jaj, sőt jaj-jaj. A téli végi patkányinvázió miatt le sem mentünk, később meg már nem volt sem időm, még később meg kedvem sem. Nagy munka lesz vele tavasszal. 

Ami még nagy lökést adott a terveimnek, hogy drága Gabóka a Panka udvari játékait a piciknek adta. Itt fent a kis kertitó mellett lesz a játszótér. Nem nagy terület, de nekik épp elég lesz. A pici tavacska kap majd egy tetőt fából, drótból, hogy a babák nehogy beleessenek. Egyedül úgysem lesznek kint még jó pár évig és majd megtanulják, hogy a kis gőtékre vigyázni kell. Mi magunk is szerettük nézni nyaranta a lubickolásukat, játékukat, biztos vagyok benne, hogy a gyerekeknek is tetszeni fognak. Ez a terv. Az eredményt majd meglátjuk jövőre. Szeretném ha mindig virágozna valami a kert egy-egy szegletében. Lesznek nagy kövek a fűbe rakva, hogy ilyen harmatos időben is lelehessen majd menni. Igaz igy kisebb lesz a gyepes rész, de nekünk nem az a lényeg, hanem a fák, bokrok, a kis élőlények. És igen, idén sem csíptek meg a méhecskék akikkel együtt élünk, igaz ők kis sárgás-barnás erdei méhecskék akik nem csipkedős fajta. A darazsak valahogy eltűntek a környékről ami egyáltalán nem baj. Vagy csak keveset voltunk kint a teraszon?  Ez is lehet.

Keveset süt már a nap, a virágok kezdenek visszahúzódni, téli álomra készülődnek. Mindig figyelem az időjárásjelentést, jövő héten szépen beköltöztetjük a garázsba azokat akiket védeni kell. Azért még találtam egy-két szemet gyönyörködtető szint, nézzétek csak: