Valamikor, még a múlt század végén a mi történetünk is ugy kezdődött, mint az övé és a kislányáé, Astridé bő egy éve. Sok dolgot elfelejtettem az évek múlásával, de a kislánya megszületésével mindent ujra élhetek, amiért nagyon hálás vagyok. Ugyan olyan örömmel, őszinte szeretettel, rajongással néz a kis Napsugár (mi hivjuk igy a családban) az anyukájára, mint valamikor a Mama rám. Aki egy éves kora körül olyan kis ragaszkodó maki volt mint most az ő kislánya. Határozottsága, furfangja már akkor látható volt, Apukáját kb. 5 másodperc alatt az ujja köré csavarta és onnantól kezdve mindent elhitt bármit is mondott a bűbájos kislánya. Sokszor jött Gyuszi, hogy Esztike ezt meg ezt mondta. Én meg jót nevettem többnyire.
-És ezt te el is hitted?
-Miért, nem ugy van? Olyan mesét adott elő nekem, hogy elhittem minden szavát. 🤭🙄
Gyuszi talán az első apukák között volt annakidején, akik elmehettek gyes-re, én találtam munkát, ő nem. Ez a 8 hónap meg is pecsételte további életüket. Máig különleges viszony van közöttük. 💓

Szóval minden rendben ment, míg egy szép januári reggelen el nem indultunk közös életünk első óvodai napjára. Mindig fontos volt számomra, hogy igazat mondjak a gyerekeknek, mindegy jó-e az eredménye vagy esetleg kellemetlen. Esztike nem akart menni oviba, otthon akart lenni velem. Miközben sétáltunk a kastély felé ahova már az apukája és én is jártunk, sűrű pelyhekben elkezdett esni a hó.
-Esztikém, biztos fogtok kint játszani az udvaron a friss hóban, én pedig most hazamegyek, előkeresem a szánkót és én leszek az első anyuka aki itt lesz a délutáni alvás után az oviba a kicsi lányáért.
Puszi-puszi, még egy utolsó ölelés, én persze nyeltem a könnyeimet, amiből ő semmit nem látott. Mosolyogva léptem ki a kastélyóvoda nehéz ajtaját bezárva magam mögött, tettem két lépést, majd elcsúsztam egy befagyott pocsoján amit már belepett a hó. Pontosan belehuppantam a bokám közepébe. Éreztem a recsegéseket, a roppanásokat. Tudtam baj van. 

Nem mentem délután az oviba, nem tudtam betartani az ígéretemet. 😔 Én kórházba kerültem, műteni kellett a bokámat, minden létező eltört, elszakadt.😥 A kislányok Anyósomhoz kerültek. Mindig nagyon szerettek ott lenni, ez volt az egyetlen alkalom, amikor panaszkodott, hogy nem bír Esztivel, kezelhetetlen. Két nap mulva hozhatta be a kislányokat Gyuszi. Esztikém egyből csimpaszkodott volna rám ahogy mindig is tette.
-Vegyél fel anyuci!
-Nem tudlak felvenni mert itt kell feküdnöm. Gyere ide, apuci feltesz mellém az ágyba.
-Nem kell. 

Sok-sok évvel később, egy pszichológus segítségével mentünk eddig a pontig vissza, amire ő nem emlékezett, én meséltem el neki mindent. Összetört a kicsi, 3 éves világa. Innentől kezdve csípett, rúgott, sokszor kezelhetetlenné vált. Érdekes módon az iskolában minden rendben volt vele, de otthon állandóan állt a bál vagy velem replikázott vagy Katinkával. Valahogy sosem volt jó semmi, feszegette a határokat. Sokszor sirtam miatta, hogy mit csináljak és valahogy nem is értettem sokáig, évekig, hogy mi történhetett. 

Aztán jött a költözés, Belgium. Minden követ megmozgatott, hogy neki ne kelljen jönnie, maradni akart. A szeretet győzött, csak igy maradhatunk Apucival, ha mind megyünk. Hát mentünk, jött. 

16 évesen fordult, fordított egyet a világán. Sokat küszködhetett magában, de napról napra változott a jó irányba. A tanárai továbbra is imádták, a barátai szerették, Katinkával is rendeződött a viszonya és velünk is. Már nem lázadt, nem hadakozott, arra gondolt, hogy abból ami van kihozhassa a legjobbat. Rájött, hogy óriási esélyt kapott az életben ahogy a testvérei is, kitárult itt a világ számára. 

Élt vele. Az egyetem előtt a nulláról megtanult flamandul, majd diplomát szerzett. Jöttek a munkahelyek, sok képzeletbeli pofont kapott, edződött a lelke. Sokat sírdogált, de mindig megmakacsolta magát és fölemelt fejjel ment tovább. És egyre jobb lett. Egyre erősebb. Talán tul erős is. 

Egyszer mondta nekem:
-Azt mondják milyen erős vagyok, mert mindent kibirok és megyek tovább.
-Nem is ismernek. Nem ismerik a harcaidat. 
-Ez igaz, de ha valami rossz történik velem a munkahelyen akkor másnap mosolyogva megyek be dolgozni.
-Hmmm, mondom nem is ismernek…

Mikor kismama lett, boldoggá tette a családot a hírrel. Főleg, hogy azt mondta neki nem lesz gyereke soha.🤦‍♀️ 

Pár hónappal később kiderült, hogy Katinka is kisbabát hord a szíve alatt. Olyan boldogok voltak a lányok. Míg össze nem dőlt a világunk. Ezzel együtt elröppent a babavárás öröme, mert mindig ott volt valahol hátul egy rém ugrásra készen. 

Megszületett a szépséges Astridka mindenki örömére. Esztike csodálatos anyuka lett. Szem előtt tartva, hogy a kislánya legyen az élete középpontjában. Férjével, Axel-lel nagyszerű párost alkotnak, Astrid egy igazán boldog, békés, nagyon okos kislány. Mosollyal köszönti az embereket, kiegyensúlyozott, minden pillanatában látszik, hogy csodás szülei vannak. 

Eltelt egy év és bár már évekkel ezelőtt megtaláltuk a pszichológus segítségével a közös problémánk okát, amit alaposan át is beszéltünk, igy most egyet kértem tőle, látva Astrid baba ragaszkodását hozzá:
-Csak a lábad ne törd el Kicsikém és ne kerülj kórházba!
Tudtuk mindketten miért mondom.
-Igyekszem anyuci, igyekszem.

Dávid és az ő születésnapja között 9 nap van.
-Mit szeretnél, szülinapozzunk?  
-Én nem vagyok rá képes, még idő kell.💔😥 
-Megértem, én is igy vagyok, látod Dávidot is elvittük inkább egy közös kirándulásra. Majd eljön mindennek az ideje. 

Az utóbbi hónapokban nem tudom mi lett volna velem nélküle. Én nem voltam erős. Ő volt az helyettem is. Ő támogatott, adott a saját erejéből. Mondta amit nekem kellett volna mondani neki. Megértette az érzéseimet, a kétségbeesésemet, a félelmeimet. Adott, csak adott magából. Minden gondolatomat tudta előre, értette. Ha kellett ölelt, ha kellett fogta a kezem, puszilgatta a fejem. Szanaszét cibál minket az élet, de itt vagyunk. Remélem még sokáig itt lehetünk egymásnak, lesz idő meghálálni, visszaadni neki az erőt és kitartást amit tőle kaptam. Bárcsak több időt tölthetnénk együtt. Hálás vagyok a telefonokért, ha szólnak vigyázzunk Astridkára, legalább láthatom őt is. Már mosolygok ha video chat-en hív fel, mert tudom a babával jelentkeznek be. Nem győzök mindenért hálás lenni, mindennek örülni. Nem nehéz ez, mert szivből hálás vagyok mindenért. 

Drága Esztikém, a jó Isten adjon neked  egészséget, erőt, békét, boldogságot, őrizzen meg téged!💓💓💓
Kívánom, hogy teljesüljön szíved minden kívánsága! 💓💓💓
Köszönöm, hogy most már te fogod a kezem és kézenfogva mehetünk tovább!💓💓💓
Míg élek itt leszek neked! 💓💓💓
Nagyon szeretlek! 💓💓💓

 

Fotó: Pinterest