-Szeretnék kimenni hozzátok, mert nem akarom, hogy bárki zaklasson, köszöntgessen. Már előre elegem van, hogy majd hívogatnak meg írogatnak nekem meg semmi kedvem hozzá vigyorogni meg megköszönni. Most nem. Csak veletek akarok lenni nyugiban.
-Jól van Kisfiam, gyere csak, várunk nagy szeretettel.
Elmeséltem Gyuszinak mit mondott Dávid.
-Valahová menjünk el együtt. Keressünk valami kis nyugodt valamit aminek örülne. Ugy is leakartunk menni Oostendébe Katinkához, keressünk ott. Múlt héten is mondta, hogy ő is akar jönni velünk.

Először gondoltam menjünk el hajókázni. De mi van ha nem tetszik neki? Vincent mondta, hogy épp karnevál van a tengerparton. Na, gondoltam, oda Dávid tuti nem akarna menni a sok ember közé. Végül ráakadtam a tökéletesre, mindig is menni akartunk megnézni a nyári homokszobor kiállítást, de eddig valahogy sosem volt alkalmas. Na majd most, legfeljebb ha nem tetszik neki akkor csak kiülünk a tengerpartra és bámuljuk a hullámokat szótlanul. 

-Elment a vonat anyuci, már most elegem van a mai napból.- hallom Dávid hangját a telefonban.
-Jól van Kisfiam, semmi baj, figyusz, bemegyek érted, nálad találkozunk. 
30 perccel később:
-Boldog születésnapot nekünk Kisfiam!- ezzel köszöntöttem mikor beült a kocsiba. Egyből mosolyra húzódott a szája és alaposan megölelgettük egymást. 
-Kitaláltunk valami jót mára.
-Jó, de ne kelljen sok ember közé menni.- éreztem csak nem akart nemet mondani, azért egyezett bele. 

Elindultunk, szakadt az eső.
-Ne menjünk sehová.
-De menjünk. Megnéztem, el fog állni délutánra. És Katinkához mindenképpen elakartunk menni, emlékszel?
-Menjünk, Katinkához menjünk. 

Mire leértünk Oostende-be elállt az eső, kisütött a nap, kellemesen lehütötte a szél az előző napokban lévő 30 fokot.Persze rossz helyen álltunk meg az autóval.
-Bocsi kicsim, még sosem voltunk ott ahová megyünk.
-Semmi baj, de hova megyünk?- kérdezte mosolyogva.
-Majd meglátod, remélem jó lesz, de ígérd meg, ha mégsem, akkor szólsz és nem megyünk be. Te vagy ma a legfontosabb!

Gyuszi a kocsiban felejtette a telefonját, azon volt az előre megvásárolt belépő. Az egyik lépcsőn ücsörögve vártuk, hogy jöjjön. Ekkor már nyugodtabb volt, érezte, hogy semmi nem kötelező. 
-Jó ez igy, jó itt.
-Igen Szivem, jó. 

Megérkezett a belépő, lassan közeledtünk ahhoz a bizonyos helyhez. Egyszer csak megperdült.
-Te jó ég, csak nem a homokszobrokhoz megyünk? Mindig szerettem volna megnézni.- az utolsó métereket már futva tettük meg. 
-Hát örülsz neki? Jó lesz?
-Igen, nagyon.

Szuper volt miden ott eltöltött perc, ha tudtok menjetek el, szeptember elejéig látogatható a kiállítás. A bejegyzés végére majd beteszem a képeket is.

Később elmentünk a temetőbe. Vittünk Katinkának illatos levendulát, nagyon szerette. Beszélgettünk róla, emlékeztünk rá. Sírós, de jó volt. Mert minden ilyen beszélgetéssel marasztaljuk őt a szívünkhöz közel. Nehezen szakadtunk el tőle, de elvileg bezárt a temető, igy mennünk kellett. 

-Menjünk valahol vacsizzunk meg. Utána még találtunk egy helyet ahová elmehetnénk ha szeretnéd. 
-Jó, de olyan helyre menjünk ahol te is ehetsz anyuci, van gluténmentes menü.
-Na az érdekes lesz, de nem muszáj, jó lesz valahol egy kis adag sültkrumpli.
-Nem, keresünk neked egy helyet ahol együtt lakmározhatunk. 
És talált is. Csodaszép helyen, a tengerparton. Azonnal betrappolt az étterembe, ahol biztosították arról, hogy van gluténmentes menüjük, igy letelepedtünk.

És beszélgettünk, beszélgettünk. Később kihozták a finom hamburgereket, amitől szó szerint megnyaltuk mind a tíz ujjunkat. 

-Elmenjünk még arra a másik helyre?
-Őszintén szólva nem nagyon van kedvem. Ez eddig tökéletes, nyugodt és szeretetteljes volt, pont erre volt szükségem a szülinapomon. 
-Akkor menjünk haza?
-Menjünk.

Boldog szülinapot Kisfiam, boldogat. Kívánom, hogy szíved minden kívánsága teljesüljön! 💓💓💓

És akkor a fotók. Minden évben van egy koncepció ami alapján elkészítik a szobrokat. Idén egy világkörüli utazás. Nézzétek csak…