Nagyon szerettem volna erről irni, de még nem voltam készen rá csak lélekben. Még nem tudtam leírni a leírhatatlant. De egy hete egy nagyobb borítékot vettem ki a postaládánkból. Tudtam honnan jött de természetesen semmit nem tudtam  a tartalmáról. Remegő kézzel bontottam fel. Olvastam, és olvastam míg bírtam a könnyeimtől.
-Hát vele is ott voltál Kincsem? 💔💔💔😥
Végül sikerült elolvasnunk Gyuszival. Hálát éreztem és óriási szeretetet.

Junius 21-e, este 7 óra. Csörög a telefonom. Nézem a kijelzőt.
-Te jó ég, hát mit akar tőlem? Nem veszem fel. Minek? Nagyjából 30 éve nem beszéltünk. Mit tudna nekem mondani?
Mégis az udvariasság felvetette velem, gondoltam gyorsan lerázom, nincs nekem most beszélgetni kedvem senkivel, mit is mondhatnék én pont ma, pont most? Épp szálltam ki a kocsiból, hallgatom mit is mondd a régi, nagyon régi barát. Gyökeret vert a lábam a járdán a hallottaktól. Szóhoz sem jutottam, bár nem is tudtam volna, mert egy őszinte vallomást hallottam tőle rólam, nekem. Végül engedélyével kihangosítottam és már ketten hallgattuk Gyuszival, hiszen mindkettőnk ismerőse volt még valamikor a múlt században. Ő szerette volna elmondani, nem is gondolva mekkora ajándékot ad nekünk még azokban az elképzelhetetlenül nehéz órákban is. Én tudom sosem fogom elfelejteni egyetlen szavát, remélem ő sem. 💓

És aztán jöttek az ismerősöktől, ismeretlenektől üzenetek, levelek. Mindent elolvastam, senkinek nem küldtem sem szivecskét sem like-kat. De elolvastam őket. Tegyétek meg ezeket a gesztusokat mindig ha szükség van rá. Mert a vérző szív bár ugy érzi akkor semmit nem érnek ezek az üzenetek, utóbb be kell vallania, hogy de igen, nagyon is sokat értek akkor és most is.

Később jöttek a bocsánatkérő üzenetek, telefonok, hogy ki miért nem tud eljönni Katinka búcsúztatójára. Rettenetes dühös voltam magamra amiért ezeket az üzeneteket elolvastam, a telefonokat végighallgattam, szinte már cseverészett velem mindenki a vonal túlsó végén, mintha mi sem történt volna. Én közben sikítani tudtam volna. 😥 Ki a fenét érdekel? Nem hívtam senkit. Nem vártam el senkitől semmit. Egyszerűen csak ne gyere, ennyi. De én persze mindenkit biztosítottam róla, hogy semmi baj, megértem. Tök nyugodtan, remegő kézzel tartva a telefont. Ezt viszont mással ne tegyétek meg, kivéve ha kaptok meghívót, számítanak rátok és tudatni kell nem mentek!!! Gabóka mondta:
-Kicsim, nem miattad teszik, miattuk, hogy mentegethessék magukat, engedd el.
Elengedtem. De tényleg csak jó tanács, máskor ezt ne tegyétek, nem jó a másiknak, most nekem. És továbbra sem haragszom senkire!!!

Annál nagyobb hála nektek, akik ott voltatok! Nem mondtátok jöttök, ott voltatok, öleltetek, tartottatok minket. 💓💓💓💓💓💓💓 A támogató néma szeretet mindennél többet ér. Mert hát mit lehet ilyenkor mondani? Mi segít? Semmi, még az ölelés sem, hiszen azt aki elment egyetlen ölelés sem hozza vissza.😥💔😥 De mégis az az ölelés erőt ad a következő lépésre. Ezt se felejtsétek el ti drága jó lelkek!💓💓💓💓💓💓💓

Eljött Magyarországról az unokahúgom a barátjával és az unokaöcsém. Drága Domikám bearanyozta mosolyával azokat a napokat. Gyengéd szeretetével Kevin állt mellettem, mintha édesapja lett volna velem. Sosem fogom elfelejteni nekik, hogy itt voltak. 💕💕

Nagyon sokan írtak nekem üzenetet, hogy Katinka meglátogatta őket. Hagyott üzenetet, mosolyt náluk. A búcsúztató előtt mentem drága Cinihez, leestek a körmeim, nagyon fájtak. Ahogy vettem szép színes ruhát, a körmömet is megszerettem volna csináltatni ahogy Katinka szerette volna. Gyuszi elvitt, mert a műtét miatt még nem tudtam vezetni. Mindig piros körmeim voltak, de most nem akartam (azóta sincs). Mondtam milyen lehetne esetleg. Cini mosolyogva mondta éjszaka Katinka nála járt és elmondta milyet csináljon nekem. 💓

Szép, ünnepélyes, az alkalomhoz illő. 

Eltelt pár hét. Itt voltak a babák, először Astridka majd Ábel. Nem tudom mi történt volna velünk ha egyedül maradunk itt a lakásban. De nem ez volt, hála Istennek. Levelek sem érkeztek már. Sok-sok hét elteltével képes voltam már irni, hálásan köszönöm, hogy ilyen sok választ kaptam. Mind beleírtátok nem vártok semmit, nem vártok választ, csak jelzitek vagytok. Vagytok bármikor. 💞 Köszönöm mindannyiótoknak. 💞

És aztán igen, a múlt héten érkezett az a nagyobb boríték. 

Vele is ott volt Katinka, leírta részletesen. Fájdalmasan jó volt olvasni minden sorát, köszönöm Timikém, köszönöm. 💓💔😥💓

Zárásként csak azt szeretném még mondani, hogy ha megtehetitek támogassátok az összetört szivü  családokat. Soha ne akarjátok érezni amit ilyen tragédia után éreznek. Nem kell, hogy beszéljetek, csak legyetek ott. Ne hagyjátok cserben őket. Másképp jár ilyenkor az ember agya. Eltolódnak a fontossági sorrendek. Ilyenkor nincs helye a sértődésnek, a haragnak, gyakoroljátok a megbocsátást, mert igen, soha ne akarjátok tudni mit éreznek. A dolgok bizonyára visszaállnak majd a helyes irányba előbb, utóbb. Sosem lesz olyan mint volt, másképp, de irányba állnak. Egyszer. Valamikor… 

Köszönöm … 

Kép: Pinterest