Ma délelőtt 11 órakor szűk családi körben elbúcsúztunk a mi Katinkánktól. Soha nem gondoltam, hogy ezt nekem át kell élnem. Minden pillanatban azt éreztem belehalok. Örökre el kell búcsúznom az én drága kislányomtól. 

Nem engedtem, hogy hozzám érjenek, hogy segítsenek. Nem akartam senkit, csak, hogy felébredjek. Legyen már vége a rémálomnak!

De ma reggel is felkellett kelni. Alig aludtam, nyugtalan voltam. Reggel annyira szorította a torkomat a sírás, hogy beszélni is alig tudtam, nem értették mit mondok. Mint egy robot, felöltöztem nem feketébe, hanem olyan ruhába amit Katinka szeretett rajtam. Menni kell a virágboltba. 6 szál virágot akartam venni az igért évekre, ezek lettek a csodálatos napraforgók. 30 szál gyönyörű krémszínű rózsa az ajándék évek emlékére. Az én kicsikém 36 éves volt idén. 

Februárban mentem hozzájuk a születésnapján. Mikor kinyílt az ajtó és beléptem sírva borult a nyakamba.
-Anyuci, épp 30 évvel éltem többet mint amit ígértek.
-Lesz még az több is szivem.
Nem lett. 😥💔

Ma 36 szál virággal takartam be a koporsóját, miközben a szivem darabokra szakadt. Fogalmam sincs, hogy összefoltozható-e még. Hogy lesz-e még olyan mint volt. A drága gyermekeim, az unokáim megérdemelnék. Csak éljem tul ezeket a napokat, kapjak levegőt és képes legyek legalább egyet előre lépni.

Mikor kijöttünk a ravatalozóból sokáig álltunk Gyuszival összeölelkezve. Meleg szellő járt minket körbe. A fák levelei vidám táncot jártak. Valahogy megnyugodtam. Ezt muszáj túlélni mindannyiunknak még akkor is ha most elképzelhetetlen. Együtt, igen együtt sikerülhet csak.

Tudjátok mi várt itthon este? Gyuszi karjaiban a kacagó Ábel aki mikor meghallotta a hangomat a telefonban már elkezdett mosolyogni és magyarázni. Nem, nem engem várt, hanem a Mamát. Annyira hasonlít a hangunk, hogy régebben még Gyuszit is megtréfáltuk, mert Katinka vette fel a telefonomat. Persze pár pillanat után azért az én drága férjem rájött, hogy nem én vagyok, de mondta ő is, hogy félelmetes milyen egyforma a hangunk. Ezért most kicsit hálás vagyok. Talán mindig emlékezni fog erre a hangra csak nem tudja honnan. Majd elmesélem ha kell ezerszer is, hogy miért olyan ismerős a szívének. A kicsi Ábel nevetve kéredzkedett az ölembe, letörölve minden könnycseppet az arcomról, a lelkemből. Megérdemel minden mosolyt és ölelést, rajtunk is múlik, hogy megtanulja szép az élet. 💓