Napok óta irni szerettem volna, de volt egy kicsi nehezebb időszak. Megoldódni látszik, megosztottam a blog facebook oldalán amit Katinka kiirt az oldalára.

Az első és legfontosabb dolog amit leszeretnék irni, hogy ti mind csodálatosak vagytok! 💓💓💓 Ti, akik tollat ragadtatok, elmentetek a postára és feladtatok az én drága Katinkámnak egy lapot, egy borítékot, egy jó kívánsággal. Hálát érzünk azokért, akik imát mondanak érte. Higgyétek el, itt van ez mind nála. 

Drága kislányom kérdezi egy-egy boríték felbontása után:
-Anyuci, ezt ki küldte?
-Nem tudom Katinkám. Egy jó ember!

Tudjátok nagyon más mikor hall az ember hasonló kezdeményezésekről, vagy részese. Én álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyien fogtok irni. Az, hogy

köszönöm

kevés és nem tudok olyan szót amely kifejezné a hálámat irántatok. Meghatja mikor írjátok imát mondanak érte. Pityeregve, hangosan olvassa fel nekem a levelek egy részét. Hiába kérdez, nem tudok neki válaszolni, a levelek nagy részét számunkra ismeretlen emberek írták. Már tudja, mondja, akik jó emberek!

Én magam is részt vettem már ilyen jó kívánságos, levelezős kezdeményezésben. Olyan jó érzéssel tölti el az ember lelkét mikor megírja, feladja. Remélem, tudom ti is hasonlókat éreztetek mikor leírtátok azokat a sorokat. 

Jót tenni jó. 

Már többször is elmesélte mit érzett mikor kijött a műtőből és bekapcsolta a telefonját. Nekünk akart üzenni a szeretteinek, hogy tul van a beavatkozáson. De várta őt nagyon sok elektronikus üzenet, jó kívánság. Nem számított rá. Nem számított az emberek kedvességére. Nem számított arra, hogy idegen emberek megmozdulnak miatta. Hogy elmennek a templomokba bármilyen más számukra fontos helyekre és imát mondanak érte. Hogy felülnek a motorra, csak azért utaznak sok-sok kilométert, mert hisznek abban, ha ott és akkor gyertyát gyújtanak érte akkor azt Katinka érezni fogja és erőt ad neki a harchoz.  Olvashattunk sok erőt adó történetet gyógyulásról, hogy küzdeni kell és fel nem adni. Tudja ő ezt, de nagyon jó mégis olvasni. Bizony holnap már két hete lesz, hogy megtörtént a beavatkozás de még a mai napon is sok levél érkezik. Jönnek a levelek még nagyon messziről is. Ausztrália, Kanada, Uj-Zéland. Közelebbről Svájc, Anglia, Skócia, Írország, Németországból nagyon sok levél érkezett ahogy Ausztriából is. Belgiumból sok barátunk, ismerősünk, ismeretlenek írtak. Magyarországról megszámlálhatatlan kívánság érkezett. Némelyek maguk készítettek lapokat, rajzoltak, ajándékot is csempésztek a borítékba. 

Sokszor megkérdezték már tőlünk, hogy hogy tudunk a flamandok között élni, mert ugy hallották, hogy milyen szívtelenek, ridegek. Ezt ebben a blogban már nagyon sokszor cáfoltam és cáfolom most is. A szomszédok postaládáiba is csempésztünk egy-egy borítékot. Szeretjük őket, szeretnek minket. Együtt élünk itt. Sosem mondtunk nekik semmit, hogy Katinkánk mivel harcol. Most már tudják. Másnap reggel már ott voltak az első borítékok, ajándékok a postaládánkban tőlük. Tegnap nagyon megható dolog történt. Egy nagyobb borítékot találtunk. Kibontottuk, egy levél volt benne. Az egyik szomszéd lánya a szomszéd faluban tanitó néni. Mesélt a 8-9 éves gyerekeknek Katinkáról. A gyerekek mind azt mondták, hogy szeretnének ajándékot készíteni, küldeni. A boríték tele volt kisgyermekek által készíttet ajándékkal, írással. 💓 Sajnos több információt nem oszthatunk meg csak a történetet. De hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a csodának.

Na és persze a hírek, amire nagyon sokan vártok! Egy hete kellett menni ultrahangra. Nem tudtuk mire számítsunk 6 nappal a beavatkozás után, nem tudtuk mi lehet az amit mondanak. Egy biztos, hogy

múlt hét kedden délután az UZ Gent radiológiáján két boldogságtól síró, ölelkező nőt láthattak a folyosón. 💓

Hosszú még az út, segítsetek! Imádkozzatok, gondoljatok Katinkámra. Látjátok érez mindent, ideér az a sok jó kívánság. Higgyétek el, minden összeadódik! Köszönöm! Köszönöm! Köszönöm!