Ma 10 órára volt időpontunk. Éjszaka nemigen aludtam, fel-felriadtam, azt hittem már reggel van, aztán láttam alig aludtam 1-1 órát. Az agyam dolgozott, pörgött ezerrel, hiába nyugtatta a szivem, hogy nem lesz baj. Bár az agyam is azt ismételgette, hogy nem lesz baj… de tudjátok, ahogy tegnap is irtam, ott hátul, leghátul megbújik a félelem ami sosem jót eredményez. Aminek persze következménye lett, hogy nem is sokat aludtam és örültem mikor végre megszólalt a reggeli ébresztő. Drága Katinkámnak meséltem, aztán bólogatva mondta, hogy igen-igen, megérti, igy van ez. Bár őt a baba melletti fáradtság is segítette az alvásban, az agya azért folyamatosan zakatolt. 

Szóval 10 óra. Várunk a folyosón, szólnak mindjárt jön az orvos. Jön az egyik nővér, mosolyog, ő is mondja mindjárt jön az orvos (mosolyog, akkor biztos nincs baj, gondoltam én). Majd széles mosollyal megérkezik az egyik doktornő (mosolyog, akkor biztos nincs baj, gondoltam én). Még le sem ültünk, egyetlen mondatot mondott, melyre mindenki vágyik, bármi is legyen a baja.
-Csupa jó híreket tudok mondani. 
Mind a négyen óriásit sóhajtottunk, adott időt nekünk megnyugodni aztán a közepébe vágtunk. Egy órán át beszéltek később már ketten, minden kérdésre válaszoltak. Adtak reményt, erőt, kaptunk sok-sok bátoritó mosolyt és őszinteséget. Szavakkal megölelgettek mindannyiunkat, de elsősorban Katinkát, akire ugy éreztem nagy tisztelettel tekintenek.

Még mindig feljöttek a másik kórházban hallott sokkos kijelentések, amikkel a mostani orvosok orvosilag, mi emberileg nem tudunk mit kezdeni, elfogadni. Itthon, miután ezredszerre is átbeszéltük a 6 hónappal ezelőtti dolgokat igen rövidre zártam, ami elmúlt azon már változtatni nem lehet, nézzünk előre. (Csak a fenébe annyira fáj! 😓 )

Semmi nem rajtunk múlik! Mi hálát adhatunk Istennek, hogyha támogathatjuk Katinkát, hogy segíthetünk  cipelni ezt a terhet, de a java rá vár sajnos, ezt nem tudjuk elvenni tőle. Támogatjuk a kis családjukat, drága Vincent mellé állni ha kell ezerszer is, hogy kiegyenesítsük a derekát, bár már egyre kevésbé kell, lassan magától is sikerül kihúznia magát. Azon meg ne múljon soha semmi, ha Ábelre kell vigyázni. Semmi nincs véletlenül. Jól vagyunk mindketten, jól bírjuk a nagymamaságot, nagypapaságot. Azon sosem gondolkodunk mi az ami esetleg elveszett, annak örülünk ami megvan. Csak meg is maradjon! 

Kép: Pinterest, Mesc

Bízzál az Úrban teljes szívből, és ne a magad eszére támaszkodj! Minden utadon gondolj rá, és ő egyengetni fogja ösvényeidet.

Példabeszédek 3:5-6