Ezt csak azért irom le, hogy lássátok, hogy is megy ez Belgiumban. És nem, nem én voltam a hibás. De ugye kivel is történne ilyen, mint velem. Ha igazoltatás van akkor tuti engem állítanak meg, nekem kell belefújni a szondába, hiába no, olyan alkoholistának nézek ki. 🤦♀️
Most éppen a repülőtérre igyekeztünk, csak megálltunk egy parkolóban kaját venni, mert a nagy költözésben enni is elfelejtettünk. Egy hölgy ugy gondolta, hogy akkor ő most kitolat a parkolóból, akár látja a forgalmat akár nem. Hát én meg nem pont ott mentem? Az a fekete autó volt, a második a parkolóban.

Kiszállt az autóból két nő, néznek értetlenül. 🤦♀️🤷🏻♀️ Azt mondja a csaj, hogy gyorsan mentem… 😮 Innen nem látszik, de az első autó előtt van egy emelkedő, mintha egy magas fekvőrendőr lenne ott. Na most ha ott én gyorsan megyek akkor kb. repülünk és azért nem tud belémtolatni. Arról nem is beszélve, hogy ott van a benzinkút, tele forgalomkorlátozó táblával és közlekedő autóval. Bevallom őszintén, szép vagy nem szép, de szemberöhögtem. 🤦🏻♀️ Csak lépésben gurultam… utóbb be is látta ezt.
Kihívtuk a rendőrséget. Ez nem nagyon tetszett nekik. Várakoztunk, láttam, hogy jönnek az autók, volt pár fiatal ősöreg autóval aki nem fékezett, ők tényleg repültek valamennyit a levegőben.
Megkérdeztem mit látott a tükörben? Nem volt válasz. 🤷🏻♀️ Egy BMW vagy Mercedes volt (nem emlékszem) és nem ezer éves, sőt. Kérdeztem nincs mozgásérzékelő ami jelez, segít tolatáskor, tudod ami ugy csinál ilyenkor, hogy pi-pi-pi? 🤷🏻♀️ Semmire nem tudtak válaszolni. Egy idő után jött az egyikőjük, hogy van velük egy kisbaba és nagyon sir (ott álltunk az autó mellett, senki nem sirt 😕), inkább mindenki menjen haza és majd az ő férje felhívja az én férjemet és megegyeznek a javításban. 😁😁😁😂 Hi-hi… nem. Tény, sokára jöttek a rendőrök, már nagyon fáradtak voltunk, de azért ne nézzen már senki hülyének. 😕 Aztán megjöttek a rendőrök is, gyorsan meghallgattak mindkettőnket külön-külön, rajzoltak, aláírással igazoltuk, hogy igen ugy történt ahogy leírták és végre mindenki mehetett a saját útjára.
Mondta a rendőr, hogy a biztositó fogja eldönteni, hogy ki volt a hibás, nem ők. Hamarosan jelentkezett is a biztosítónk, hogy természetesen a másik autós volt a hibás, az összes javítási költség az ő biztosítójának a számlájára fog menni. Sikerült ugy eltalálnia a hátsó részt, hogy szerintem hátsó ajtó, hátsó lökhárító és még talán az oldalát is cserélni kell. 😮 Szinte minden nap jött valami a biztositótól, hogy most ezt intézték, azt intézték, a javítást is lebeszélték a szervizzel, csak vigyük be az autót, megnézik és kapunk időpontot mikor csinálják meg. Természetesen kapunk csereautót a javítás idejére. Az már más tény, hogy a szerviz akkor áprilisban novemberre adott időpontot. Mi meg elfogadtuk, mi ettől tudunk közlekedni az autóval, gondolom ha valakinek nagyobb csere van akkor azt hamarabb megcsinálják.
Ez volt az első ilyen balesetem. Megijedtem-e? Naná, meg hogy most milyen huzavona, meg ide menni, oda menni, ezer év míg elintéződik, nem hiányzott ez most különben sem. 😓 A belgiumi intézményeket ismerve semmi jóra nem számítottam. Erre óriási volt az intézkedési sebesség, totál egyértelmű volt minden, logikusan (😮) építették fel pár nap alatt az ügyet és pontot is tettek rá. Én meg csak kapkodtam a fejem, jé talán az első alkalom amikor simán, egyszerűen ment itt valami ebben az országban és nem ütköztünk semmilyen falakba.
Senki ne gondoljon semmi rosszat, nagyon szeretünk itt élni, szeretjük a belga embereket. Mikor 18 éve kiköltöztünk Belgiumba akkor megvoltunk győződve, hogy itt majd mindent szépen, gyorsan ellehet intézni, nem ugy mint anno Magyarországon. Jött szembe pár tasli mire rájöttünk, hogy itt elintézni valamit még nehezebb, körülményesebb. Tudjátok sokszor az jutott eszembe, amikor a majom a bal fülét a jobb kezével vakarja meg. Végül is megvakarta, de nem a legegyszerűbben. A végeredmény megvolt, de nem a legegyszerűbb úton.
Na itt most a biztositóval kapcsolatban minden megdőlt, gyorsan, korrekten intéztek mindent. A hónapok is elteltek, lassan már mehetünk a szervizbe és lesz ujra egy törésmentes szép autónk. 🚘