40 perc mulva lélekszakadva rohantam hozzá. Épp felnézett az íróasztal mögül mikor kopogtatás nélkül berobbantam a szobába. Azonnal felugrott, odarohant hozzám, mert látta rogyadozó lábaim már nem sokáig tartanak meg. Riadtan nézett rám.
-Baj van?
-Ketten vannak. -mondtam nevetve.
-Ketten vannak? -ismételte utánam. Először riadtan nézett rám, majd nagyon elkezdett nevetni.
-Otthon megbeszéljük a továbbiakat jó? Dolgozz csak nyugodtan, én most hazamegyek, mert nemsokára jönnek a kislányok az iskolából. Nem mondok nekik semmit egyedül.
-Ja, dolgozzak csak nyugodtan.- ismételte ujra amit mondtam de folyamatosan vigyorgott.

Este megbeszéltük, hogy még olyan picikék a babák, nem sokkoljuk a családot, várunk még pár hetet a nagy hír bejelentésével.

Hamarosan ujra ellenőrzésre kellett mennem, ujra egyedül ültem az orvosi szobában, hogy megbeszéljük milyen teendők vannak ikerterhességnél, mikor mi fog történni, mire számítsak az elkövetkezendő hónapokban. Vidáman feküdtem fel a vizsgáló asztalra, most valahogy nem esett rosszul az sem, mikor alaposan bekente a hideg zselével az enyhén domborodó pocakomat az orvos. Egymásra mosolyogtunk majd mindketten a képernyőre néztünk. Elkezdte sorolni a baba adatait, mekkora, hány hetesnek felel meg, stb. stb.
-Nézzük csak a másik babát, hova bujt el? 
Csönd. Csönd. Csönd.
-Csilla, nincs itt a másik baba. A petezsák még látszik, de már nem találok szívhangot.
Óriási könnycseppek gördültek le az arcomon, kétségbeesetten néztem rá.
-Mi lesz most?-kérdeztem.
-Tudom, hogy ez szörnyű hír, de sajnos ez előfordul. A tudomány előrehaladtával egyre több ikerterhességről van tudomásunk, és sajnos látjuk azt is, hogy egyik baba elhal az anyaméhben, míg a másik baba egészségesen fejlődik tovább és születik meg. Most is igy van. Ha pár hete nem csináltuk volna azt az extra ultrahangot talán nem is tudtunk volna a másik babáról. Sajnálom, de gondoljon a kisbabára akire már annyi éve vártak. Ő jól van, szépen fejlődik, nem lesz baj.

Ez a baba, Dávid 1996. augusztus 16-án csodálatos körülmények között apás szüléssel megszületett. Talán mondhatom azt, hogy ő az én szivárványbabám?

Kb. 10 évvel később…

-Anyuci, valaki hiányzik mellőlem. Sokszor azt érzem, hogyha bemegyek egy ajtón akkor hátrafordulok mintha várnék még valakit, de nincs ott senki.
-Talán az ikertestvéredet, az ő hiányát érzed.-mondtam szomorúan, nem tudva micsoda lavinát indítok el ezzel.
–Micsoda? Volt egy ikertestvérem? És miért nem tudok róla? Miért nem meséltél róla soha?
-Mert csak pár hétig fejlődött melletted, dobogott a szive a tiéd mellett. Az én lelkemben ő örökre ott van, szeretem őt is, nem felejtem el soha, de nem gondoltam, hogy neked is fontos lehet.

Ezután sokmindent elolvastunk az ikrekről, mennyire érzik egymást, és bizony hasonló, más érzések is megjelenhetnek a megszületett testvér életében. Dávidtól tudom azt is, hogy kisfiú volt. Ő született volna meg elsőként, Dávid a másodikként. Talán ő lett volna az a Tomika aki sosem születhetett meg, akiről mindig beszéltünk az első gyermekünk érkezése óta de ugye a lányoknál furán jött volna ki, Dávid neve már évekkel a születése előtt megvolt. Barnust Tomikáztuk 9 hónapig, de ugy éreztem valami miatt nem tud megszületni.
-Gyertek keressünk ennek a babának másik nevet, mert ő nem Tomika. Igy találtuk közösen a Barnabást és másnap meg is született a drága.

Ugy érzem ő volt Tomika. A soha meg nem született kisbabánk. Dávid ikertestvére. Ez a bejegyzés róla szól, mert az október a babagyász hónapja. Október 15 a vendégbabák világnapja (perinatális világnap). 

Ez az a hónap, amikor kimondjuk azt, amiről sokszor hallgatni szoktunk.

Drága kicsi babácskám, öleljétek meg egymást Katinkával. 💔😢💔Soha nem múló szeretettel, Anyucitok! 💗🤍💗