Címkék

, , , , , , , ,

 

Megérkezett a tavasz. Nem most, igy utóbb kiderült, hogy már két hete, csak nem akartuk elhinni, hogy ilyen korán. Az eltelt napokban Gyuszival tervezgettük a kerti munkákat, mit mikor tudunk megcsinálni, mikor kérjünk segítséget a gyerekektől. Jöttek-mentek az ötletek. Én kértem, hogy akarjunk ujra kimenni, mint 3-4 éve. Emlékszem Gyuszi milyen boldogan sétált a covid idején egy kávéval a kezében az ebéd után. Nézte a virágokat, ücsörgött a kerti tó melletti padon, élvezte a meleg napsugarakat. Mondtam neki erre vágyom megint. Ő pedig támogatta. Hálás vagyok érte. Mindkettőnknek szüksége van a békére, a saját magunknak kialakított békére és ha jönnek a gyerekek akkor ők is jól érezzék itt magukat.

Szerdán elmentem a kertészetbe. Délutáni napsütésben sétáltam az ágyások között. Jól esett, pedig csak néhány virág bontogatta szirmait. Némelyik cserépben csak kicsi csonkok látszódtak, akadt olyan is, amiben semmi nem látszott, de elhittem, hogy a langyos föld alatt rejtőző hajtásból egyszer majd olyan csodaszép virág lesz, amilyen a cserépen lévő képen látszik. Végül kizárólag olyan virágok sorakoztak a kosaramban amik több hétig, hónapig virágoznak majd és szeretik a pillangók, méhecskék. Sárgák, lilák, pirosak, rózsaszínek. Szeretném megmutatni kicsikéinknek a természet, a növények szépségét. A gyerekekkel mindig mentünk a kertbe, ott sertepertéltek körülöttem. Voltak pici kertecskék amit ők műveltek meg. A lakásban babot hajtattunk, ültettünk. Kis kezecskéikkel csomagolták ki a vattapamacsokat és rácsodálkoztak a paparikamagvakra amikor kihajtottak. Szeretném ezt folytatni az unokákkal is. Remélem ezek a virágok amiket megvettem majd tetszik nekik és magukhoz vonzzák a tekintetüket. 

Csütörtökre gondoltam, hogy na akkor kezdjük el a munkákat. Délelőtt még szemezgettem, olvasgattam mit mivel ajánlanak társitani, a zöldségek mellé milyen virág kerüljön, hogy megvédjük ilyen módon a kártevőktől. Természetesen jöttek a képek a bogarakról, hasznos kis élőlényekről. Ezeket is meg kell mutatni majd a kicsiknek, nehogy elpusztítsanak bármilyen állatot tudatlanságból. 

Nagyon szeretem a verseket, sok ilyen oldalt követek ahol a verseken kívül más írások is megjelennek. Egyszer csak dobbant a szivem, méhecske… olvassátok…

Amikor a hosszú nap a végéhez ér, az öreg vagy beteg méhek úgy döntenek, hogy nem térnek vissza a kaptárba.
Kint maradnak a virágokon — teljesen egyedül, a szirmok lágy illatába és a lemenő nap utolsó, halványuló fényébe burkolódzva.
Ha elég szerencsések ahhoz, hogy megérjenek még egy napfelkeltét, utolsó erejüket összeszedve felkelnek, és folytatják a virágpor vagy nektár gyűjtését a kolóniájuk számára.
Mindezt abban a mély tudatban teszik, hogy az idejük ezen a világon lassan lejár.
Egyetlen méh sem várja a halált a kaptár belsejében, nehogy terhére legyen a nővéreinek.
Végső, legnemesebb gesztusuk az, hogy teljes csendben és békében vonulnak el. Szolgálatban maradnak. Egészen az utolsó leheletükig.
Tehát legközelebb, amikor közvetlenül sötétedés előtt megpillantasz egy kis méhet egy virágon — állj meg egy pillanatra.
Mondj neki köszönetet.
A fáradhatatlan munkával töltött egész életéért.
Az abszolút odaadásáért.
Azért a mély bölcsességért, amelyet még a legkisebb teremtmények is magukban hordoznak.
Mert az igazi nagyságot néha a szívvel mérik, nem pedig a mérettel.                                                                                                                                               Életfája

Gombóccal a torkomban gondoltam:- Milyen szép! -sok minden átsuhant a lelkemben közben.

Ebéd után elkezdtem a virágos kertet kitisztitani. Kiszedtem a füvet, megmetszettem a levendulákat. Mosolyogva gondoltam arra, hogy mennyire szeretik ezt a levendulát a duci méhecskék nyáron. Sok-sok hétig már messziről hallatszik a zümmögés. Nagyon szeretjük nézni ahogy sürögnek-forognak az illatos virágok között. Egyszer csak a félig kinyílt kék nefelejcsek, fakérgek között megláttam őt. Annyira szerettem volna ha egyszer csak megmozdul és elszáll. De rá kellett jönnöm, hogy elfogyott az ideje, megpihent. Ott térdeltem előtte, néztem és potyogtak a könnyeim…