Sam 12 éves volt szeptemberben. Sok goldi nem éri meg sajnos ezt a kort. 😓 Túltenyésztett fajok közé tartoznak Charlie-val, mivel Sam mentett kutyus igy nem is tudjuk igazából a származását. 

31-én elkezdett sántítani. Nagyon sántítani. Természetesen újra bebizonyosodott, hogy ember és állat csakis hétvégén, éjszaka vagy ünnepnapokon lehet beteg.😕  Nézegettük a tappancsát, nem találtunk rajta semmit ami indokolta volna, viszont a fölötte lévő ízület be volt picit duzzadva. Gyuszi konzultált az állatorvosunkkal, kapott fájdalomcsillapítót, de tegnapelőtt mondtam, hogy na elég, én ezt nem nézem tovább, nagyon aggódtam már a mi papókánk miatt. Hétfőn újra telefon, megkellene nézni azt a lábat. Tegnapra kaptak időpontot.

Na ez Sam-nél nem egyszerű kivitelezni, hogy állatorvoshoz menjen. Élből fél mindentől. Tehát nem azért támad mert agresszív, hanem félelemből. Dolgoztunk ezen nagyon sokat az eltelt 12 évben, de sajnos nem jól kezdődött a kis élete és ezek a traumák megmaradták nála. Legalább is tőlünk okosabb emberek ezt mondták. Igy párszor volt csak vizsgálva, akkor is le volt szedálva, mert nagyjából szétkapta az orvosi rendelőt a dokival együtt. De most már 12 éves és én nagyon nem szerettem volna ezt. Mégis azt mondta a doki, ha röntgenezni kell a lábát, akkor muszáj lesz. 😓

Ment a telefon a gazdinak, Dávid fiunknak, Sam beteg, kedden este doki. Első szóra jött. ❤ Nagyon szeretik ők egymást. ❤ Sam nagy titkok tudója, örök, hűséges barátja a fiunknak. Voltak időszakok amikor Dávid nem ugy viselte gondját, ahogy mi szerettük volna, Gyuszi azt is megkockáztatta, hogy elveszi tőle a kutyát és ő fogja gondozni tovább. De Dávid belátta, hogy igaza van, Sam-től pedig megtanulhattuk ekkor, hogy a hűség, a szeretet mindenekfelett. Mi is megértettük, hogy ők összetartoznak ugy ahogy vannak. Dávid elköltözött, de sokszor jön haza hozzá, olyankor Sam nagyon boldog, örül neki. De mindig tudja, hogy el fog menni. Olyankor már fel sem áll, csak fekszik. Dávid sokszor szomorú, de mindig mondja, hogy hálás amiért ennyire szeretjük, hogy megadunk neki mindent és a legjobban gondoskodunk róla. 

Szóval állatorvos. Valamelyest Dávid tudja kezelni Sam pánikrohamait az állatorvosnál, de még neki sem egyszerű. Azért gondoljuk el, hogy milyen erő lehet egy nagyjából 40 kg-os kutyában ha megijed. Egyértelmű volt, hogy Gazdinak itt a helye újra. Ugy indultak el, hogy le kell szedálni, ezért kértem, hogy akkor legyen vérvétel is, vizsgálja meg minden porcikáját. 

Bő 40 perc múlva mosolyogva jöttek. Természetesen volt cirkusz most is, de ez a doki nem adta fel. Sam kapott a szájára egy védőt, Gyuszi és Dávid lefogta, pár percig ellenkezett, aztán feladta és engedett mindent. A vizsgálatot, a szurit és még a vérvételt is. Itthon már vidáman mutatta nekem, hogy milyen szép színes kutyusos ragacsot kapott a lábacskájára. Végül nem volt röntgen, mert keddre már sokat javult a lába, a doki azt mondta várjunk. 

Pár óra múlva csörgött a telefon, el is készültek az eredmények. Aggódtunk, persze aggódtunk mind, hiszen nem tavaly volt mikor kis bohócként ugrabugrált az udvaron Dávid körül. Kihangosította a telefont Gyuszi, igy szép lassan megnyugodtunk, vese, szív, cukor meg még sok eredmény rendben. Majd jött a végén, hogy ugyan az van nála is mint Charlie-nál, a pajzsmirigytermelése nem jó, arra viszont neki is gyógyszert kell majd szednie élete végéig. Most beállítja az adagot, egy hónap múlva kontroll, hogy jó e a gyógyszer mennyisége, majd 3 hónap múlva, onnantól kezdve pedig fél évente ellenőrzés. Ezt az utat már tudtuk, hiszen Charlie-val másfél éve ugyan ez történt. 

Nagy kő gördült le a szívünkről.  ❤ Mind felsóhajtottunk, hogy huh, akkor jól van. 😊🥰 Battyogunk tovább, hamarosan itt a tavasz, repül majd a frizbi, hátha elszalad még érte 1-2 alkalommal ahogy tavaly is. Addig pedig a sántikálás elmultával megyünk a mindennapi rövidített sétákra rendületlenül. Ami tele van szimatolással, örömködéssel, pisimese olvasással, versenyszellemmel, amikor mosolyogva elszáguldunk a többiek mellett. Igaz kicsit csalunk, hamarabb megyünk át az úton mint a többiek, de peckesen megyünk az élen míg a többiek be nem érnek. 

„A kutyatartáshoz hozzátartozik, hogy lehull a vakolat, kinyílnak a párnák és cafatokra tépődnek a szőnyegek. Minden kapcsolatnak, ennek is megvolt az ára. Olyan ár volt, melyet elfogadtunk, s mely egyensúlyban volt az örömmel, a szórakozással, a védelemmel és a barátsággal, melyet adott nekünk. Abból a pénzből, amit a kutyánkra és az összes általa tönkre tett dologra költöttünk, egy kis jachtot vehettünk volna. Viszont hány jacht várja egész álló nap az ajtóban, hogy az ember hazamenjen? Hány jacht él azért a pillanatért, hogy az ember ölébe mászhasson, vagy hogy leszánkázhasson a domboldalon gazdája képét nyalogatva?” (John Grogan)