Címkék

, , , , , , , , , , , ,

Ezt be kell jegyezni a családi legendáriumba, hiszen a tegnapi napon a családunk bővült, pontosan két cicával. 🐈🐾🐈🐾

Az ugy volt, hogy pár hete Katinkám gyermekkori barátnője kiírta a facebook oldalára, hogy sajnos ő és a kislánya is allergiások lettek a cicák szőrére, igy új gazdit keresnek nekik, de kizárólag jó helyre adják őket és csakis együtt. A cicák Magyarországon voltak. 

Én az esélytelenek nyugalmával jelentkeztem értük, még Gyuszival sem beszéltem megbiztos voltam benne, hogy lesz befogadó család a cicáknak helyben. 

Aztán egyszer csak jött a hír, hogy akkor inkább nekünk adnák őket. 🙈 Na, most voltam bajban, ezt be kell adni az én drága férjemnek. 🥰 Hát elmeséltem mi a helyzet, csak ugy egyszerűen. Vártam az ellenkezést, meg a vitát, de nem volt semmi. Kicsit elgondolkodott, megkérdezte mégis hogy gondolom, meg mi lenne a továbbiakban. Beszélgettünk, de semmi ellenérzést nem éreztem belőle, meg is lepett rendesen, nagyobb harcra számítottam. 🙈😊 

Közben intéztük volna a szállítást, aztán kiderült, hogy ugy is jönnének ki Katinkáékhoz, akkor elhozzák a cicákat. Isten útjai kiszámíthatatlanok és mégis a legjobb szervező ő maga. ❤ Egyértelművé vált, hogy a cicáknak nálunk a helyük. 

Csak pár hetünk maradt, beszereztünk mindent az érkezésig, kaparófa jó puha alvóhelyekkel, alom. A többi kis dolgaikat kértem ha lehet, ha befér az autóba akkor hozzák el, hogy megmaradjon az ismerős szag, az ismerős hely, igy talán nyugodtabbak lesznek már az elején is. 

Majd nagy izgalom, közeledett az utazás napja, és a héten szerdán este elindultak. Bátrak és ügyesek voltak, elindultak két kicsi gyermekkel és két riadt cicával. 

uj cicák1

Drága kicsikék nagyon jól viselték az utat, egy szavuk nem volt. 

Egyelőre Gyuszi irodájában vannak elszállásolva. Nem engedhettük össze az itthoni bandával őket. Hiszen mindenki tudja hol a falkában a helye, a cicákkal együtt, Samu valahova Charlie és Brunó mögé sorolja magát ismerve őt. 😂😊🙈🐈🐾  

Igy lett két cicánk. ❤

Bemutatom nektek Baccio Mary Luchon, vagyis Bell, maine coon cicát. Kis kiváncsi, érdeklődő, barátságos cicácska, januárban volt 2 éves. 

uj cicák2

Bemutatom nektek Kókuszt, ő egy sziámi cica, ő is januárban volt 2 éves. Félős a lelkem, beköltözött az ágy alá, de már egyre többet kukucskál ki.

uj cicák3

Este megkapták amit otthon is fogyasztottak száraz és nedves tápot. Bell jóízűen fogyasztotta. Az éjszaka csendesen telt. Szépen használták az almot is és a tányérok üresek voltak amiben a nedves tápot kapták.

Ma reggel Gyuszival ment Charlie dolgozni. De Charlie megijedt Bell-től. 🙈😂🥰 Riadtan szaladt Gyuszihoz, hogy te jó ég ez meg ki? 😂 Hétvégén, ha minden rendben lesz, akkor kinyitjuk az ajtót erős ellenőrzés mellett. Ha sikerül az ismerkedés, akkor hurrá, örülünk neki, ha még nem akkor sem esünk kétségbe, van időnk. 😉

Mindenesetre ma igy kellett “szegény” Gyuszinak dolgoznia, Bell nem hagyta, rajta lógott valahol. 🙈😍

uj cicák4

Valami miatt igy alakult, hát Isten hozott cicácskák itt nálunk. 🥰