Még télen észrevettük, hogy a közlekedőben a költözéskor használtan vásárolt szekrény épp szétesőben van. A lépcső és a mellette lévő komód tartotta össze. Aztán jött a téli leárazás januárban, vettünk az ikea-ban két egyszerű mezei szekrényt.
A régi szekrény szeméttelepre került, nem sok gond volt a szétszerelésével. A komód fiókjai a földre kerültek átnézésre, hogy aztán bekerüljenek az új helyükre a tartalmak. Pakolászás közben észrevettem, hogy Bruncuska megszerzett valamit az egyik fiókból. Olyan édesen hurcibálta magával, letette, nyalogatta, beszélt neki.
Egy használaton kívüli kulcstartó macija volt. Leültem mellé, elkértem tőle szépen, persze odaadta, de nem volt boldog, szomorúan ücsörgött mellettem, nézve mit csinálok a macijával. Kitekertem belőle a karikát amire a kulcsot lehetett régen felrakni. Mikor visszaadtam Bruncinak, akkor szó szerint körbetáncolt ahogy ott ültem a földön, szájában a macival.
Ennek már 2-3 hónapja lassan. A maci megy mindenhova ahová Brunó megy. Hozza-viszi. Persze a játék, bohóckodás hevében nincs mindig eszében, de már többször láttam, hogy egyszer csak elindul, keres, kutat és nem nyugszik míg meg nem találja. Nagyon vigyáz rá. Ha ki kell mosni, akkor végig nézi mit csinálok, nyomomban van addig, míg vissza nem kerül a szájába a macika.
Jött már éjszaka is aludni az emeletre, de a nappaliban sokszor igy találom meg őket. Macika nyalogatás közben elaludt.
Nagyon szereti, sosem rágja, sosem rázza és természetesen a másik három kutyának még csak rá sem szabad nézni, nemhogy megnyalni, vagy esetleg szájba venni. 🙈 De már most látom szereznem kell egy másik macit, mert ezt a sok szeretgetést nem fogja bírni sokáig és akkor mi lesz? 😱