Együtt töltöttük a napot a gyerekekkel. Esztiéknél voltunk, mert Axel még nem mert vállalkozni ilyen hosszú útra, mi meg szerettük volna, ha együtt van az egész család. 

Kívánságra vittük a bográcsot, Barnus vágta a husit, a fiuk közösen hol tüzeltek, hol füstöltek 😁🙈 de lassan elkészült a pörkölt is. Esztikém kérésére  készült gluténmentes nokedli, Katinkám is besegített a nagy adag elkészítésébe. Fotó? Na az nincs. Teritettek a fiuk, szedtük a bográcsból a kaját, Katinkám hordta a tányérokat. Került hozzá jó fajta savanyuság is, tejföl is. Mondjam, hogy mind megettük? Vagyis majdnem, egy-egy adagnyi husi és nokedli maradt. Dávid kedvese épp utazás közben volt Finnországból vissza Brüsszelbe, este meglepte a finomsággal. 😋 

Esztike készítette a tortát, Scharlotte volt. No arról sincs fotó. 🙈 Azt is megettük. De higgyetek nekem, nagyon szép és finom volt. 😊 

Áprilistól idáig volt négy névnap a családban. Most ezeket is megünnepeltük. Volt virág, nagyon sok ölelés, puszi hegyek. Készültek képek, hisz újra együtt voltunk végre. 💟 Tegnap mire hazaértünk már mindenki elküldte a képeket amelyeket készített.

Elnézegettem ezt az öt drága embert. 💖 A férjem, a gyermekeim. Életem értelmei, nagyon szeretem őket. Hálás vagyok nekik, mindjüknek! Nálunk nincs vetélkedés, sosem engedtem. Nincs összehasonlítgatás, sosem engedtem. Olyannak szeretjük a másikat amilyen. Formálhatjuk a másik látásmódját, de nem változtathatjuk meg milyen ember legyen. A családunkban a szeretet mindent, de mindent legyőzött. Legyőztük a betegséget, legyőztük az fiatalkori botlásokat, túl vagyunk sok dolgon. Megéltük és ott hagytuk. Építkeztünk lelkileg rendesen. Nem gyűlölködtünk, nem utáltunk. Egy célom volt, hogy a gyerekeim sose legyenek egyedül. Mert bármi történhet az életben, és mi sem leszünk itt mindig nekik. De ők már sosem lesznek egyedül és kell, hogy tudják önzetlenül mindig mellettük lesz valaki, a testvérük. 💕 Mind a négyen más egyéniségek, de egy összeköti őket, a család. Már mindenkinek van párja, a lányok a saját életüket élik, Dávid még hol velünk, hol a barátnőjével, de tudom hamarosan leválik rólunk teljesen. Érzem, egyre többet ölel és puszil, tudja menni fog hamarosan ő is élete párjával. Barnusunk előtt még jókora út van, de segítünk neki. Nincs egyedül élvezi a család szeretetét és támogatását, ahogy a barátnőjéét is. 

Nem értem, nem tudom felfogni, hogy anyám hogy nem tudott minket szeretni? Miért? Még hogy engem nem, bár azt sem értem, hiszen ő szült, én kisgyermek voltam, csak szeretnie kellett volna. Minden rajta múlt. De a szeretet helyett rettegésben éltem le a gyerekkoromat. És nem értem, hogy az én drága gyerekeimet miért nem tudta szeretni? 😥😥😥