Az eltelt egy évben volt, amikor a piacokat is bezárták. Különben nem voltunk nagy piacra járók régen. Úgy láttam, hogy sok mindent olcsóbban megtudtam venni a boltban. Az utóbbi másfél évben meg sokszor csak rendeltük a csomagokat, a Delhaize ki is hozta házhoz, amiért örökké hálás leszek nekik, az Albert Heijn meg összekészítette a rendelést, azért elkellett utaznunk Gent-be, de csak 20 perc volt az út. Kitolták a ládákat amiben a megrendelt áru volt. Egyrészt vásároltunk saját ládáikat, amik olyanban voltak azokat csak beraktuk a kocsiba, a mi üreseinket meg ki. Minden más, főleg fagyasztott áru táskákba rakva, azokat beemeltük az autóba, Gyuszi kifizette és már mentünk is. Kb. 5 percig ha tartott és egyetlen emberen kívül nem találkoztunk senkivel.
Időközben kinyitottak a piacok újra. Itt tőlünk kb. 500 méterre is van egy helyi piacocska szerdánként, van egy grillcsirkés, egy halas és egy zöldséges. Ettől többet sosem láttunk. Hogy miért nincsenek többen? Nem tudom, talán nincs rá kereslet? Ha Katinkáékhoz péntek reggel mentem valamiért akkor ott láttam pár sátrat felállítva, láttam többen árulják a kis dolgaikat, de sosem álltam meg.
Hét közben beszélgettünk Katinkával, és kérdezte nincs-e kedvem elmenni vele, már pár hete minden pénteken a helyi termelőktől vásárol. Menjünk. Örülök, ha támogathatom őket, hiszen rájuk lehetett számitani mindig az utóbbi évben, ha ők nem dolgoznak gondok lettek volna az árukkal a polcokon az áruházakban. Tisztában vagyok vele, hogy itt is a lánc végén vannak és csekély pénzt kapnak munkájukért. No menjünk.
Ma reggel tali! 🙂 Elindultunk, aztán csodálkozva néztem, hogy jé, én a piacnak kb. az 1/3-át ha láttam csak. Az utcákon a házak között állt a többi kis sátor, kocsi.
Sok helyen ki volt táblázva, hogy maszkban szabad csak a piac területére lépni. Végig elválasztó kordonok voltak kirakva, egyik oldalon felfelé, másik oldalon lefelé lehetett jönni. Tökéletesen működött, mert belehetett járni igy az egész piacocskát. Voltak olyan sátrak, ahol látszott, hogy üzletszerűen ezt csinálják, de akadtak olyanok is akik a saját kis portékájukat árulták. 💖 Gyuszi jót nevetett volna, mert volt itt minden kicsibe, ahogy ő szokta mondani, rézderelyemetélő, stb. 😂
Katinka vett házi lekvárt. Nagyon-nagyon finom tényleg, múltkor megkínált minket. Cukor nélkül készült finomság. Egyszer majd jól bevásárlok belőle, de nem most. Arrébb vettem csirkét, pulykát.
Elmentünk egy kedves bácsi előtt, táskákban újburgonyát, kínált. Mondtuk majd jövünk. Gondoltuk megnézzük máshol is.
A legvégén állt az a kocsi ahol Katinka máskor is vásárolt, most is a mosolygós hölgyhöz mentünk. Feltöltöttük a kosarainkat. Több dologból szerettünk volna venni mindketten, igy azokból kedvezményt is kaptunk. Volt sárga hüvelyű zöldbabja. Most is fáj a szívem érte, egy kiló 13 euro volt. 😣 Nem vettem. 😥
Visszafelé sétálva újra a kedves bácsinál kötöttünk ki. Mosolyogva kínálta újra a burgonyát. 😊 Persze, hogy vettünk mindketten tőle, annyira kedves volt. És akkor láttam meg, hogy házi tojást is árult. Gyorsan megszabadítottuk majdnem az összestől. Nem bánta. 😁
Alaposan felpakoltunk, a végén még Katinkám vett friss, ropogós kenyeret maguknak és már cipekedtünk a kocsi felé. Jól bevásároltunk. 😊 Majd leszakadt a kezünk mire visszaértünk, nevettünk is, hogy kicsit elméreteztük ezt a bevásárlást. De jó volt, nagyon jó. 😃
Itthon a fiuk már vártak, no mit hoztál? Cseresznyét, epret, citromot, áfonyát, barackot, újburgonyát, édesburgonyát, két féle paradicsomot, tojást és husikat. Örültek, kóstoltak mindent. 🥰
Szerintem jövő pénteken is ott kezdünk. Ha már jobb idő lesz és hamarabb meleg lesz, akkor esetleg Gyuszit is eltudom csalni még munka előtt, most 8.30 után mentünk. 1-1,5 órával hamarabb ha mennénk akkor beleférne. És legközelebb figyelni fogok arra, hogy amit csak lehet ilyen termelőktől vegyünk mint a burgonyát áruló bácsi.
És ami még nagyon-nagyon jó volt, hogy mindenki kedves, előzékeny, segítőkész volt. Mindenki mosolygott. Megbeszéltük, hogy piacra kell mennünk a flamand nyelvet gyakorolni. 😊😉 Jövünk Haaltert-i piacocska, vigyázz! 😎😄