Zafi
Valamikor januárban kaptunk egy levelet akárhonnan, hogy nemsokára Zafi négy éves lesz, és vinni kell vizsgáztatni. Jé? Itt is van …
Valamikor januárban kaptunk egy levelet akárhonnan, hogy nemsokára Zafi négy éves lesz, és vinni kell vizsgáztatni. Jé? Itt is van …
Akkor együnk frisset, finomat! Még délután a csirkemellet apró darabokra vágtam, pici vajon megpirítottam, vegetával őrölt borssal és fokhagymával izésítettem majd felöntöttem kevés tejszínnel …
Már meséltem többször is az e-bay-ről, ahol nagyon sok használt butort tudtam vásárolni és én is el tudtam adni amire …
A Történelmi múzeumba sétáltunk, néztem a korabeli képeket. Láthattam London, Berlin és még sok-sok város bombázásának képeit. Láttam olyan repülőgépeket, amelyekről ledobták …
Nagyon szeretünk ebbe a múzeumba járni. Valahogy megfertőztem a gyerekeket a történelem szeretetemmel, amit nem nagyon bánok, csak akkor, ha szomorú dolgokról kell beszélnem …
Katám beteg! Nem most kezdődött, valamikor a téli vizsgaidőszak után. Először fura foltok jelentek meg rajta, készült allergia viszgálat, volt bőrgyógyászaton már …
Gyuszi mutatta ezt a kinézetet, gondoltam legyen, de vegyesek még most is az érzelmeim az oldallal kapcsolatban. Bár igy jobban …
Gubbasztok a konyhaasztalnál, és a kinti setét felhőket nézem. Vazze, ezek teljesen eltakarják a tavaszt! A délutáni hidegzuhany után még …
Egyszer csak besötétedett, majd dörgött az ég, és pár perc mulva órási cseppekben elkezdett szakadni az eső, majd már szinte …
Negativ! Tegnap Gyuszi kapott egy sms-t a kórháztól, hogy negativ lett a lelet, este pedig Katinka hozta is. 36 féle …