A hétvégénk gyógyulással telt, napról napra jobb lett Gyuszi közérzete, de a szédülés még mindig megmaradt. Közben abba kellett hagyni a gyógyszer szedését is. 

Aztán tegnap délelőtt megszólalt, hogy ő egyre rosszabbul érzi magát, kb. az előző heti szerdai állapotba zuhant vissza. Egyre több kétségem volt a gyógyszerrel kapcsolatban, így nem sokáig vacilláltam  őt se kellett nógatni, mert már megint rosszul is volt, ugri be a kocsiba és mentünk az ügyeletre.

Pont az az idős doki volt ügyeletes, akihez annak idején Barnust vittük mikor elkapta az influenzát. Megvizsgálta Gyuszit, motyogott, vakarta a fejét, majd szépen leírta pontosan azt, amivel nekem is gondom volt már első pillanat óta.

Gyuszinak a kórházban szteroidot kezdtek el adni az infúzióba,  majd itthon is kellett szednie három napig és abba hagyni. Most ezzel csak az volt a gondom, hogy ezt a gyógyszert Katinka is szokta szedni 2-3 évente a polipjaira és tudtam jól, hogy ennek a gyógyszernek a szedését nem lehet abba hagyni egyik napról a másikra, főleg nem ilyen dózisba. De a kórházba ezt mondta a doki, bár morogtam magamba, de megint nem szóltam, amit megint nagyon bánok így utólag!

Megkaptuk az elbocsájtó szép üzenetet a doki bácsitól, részletesen leírta,  hogy hány naponként és mennyivel kell csökkenteni a gyógyszert, jövő szerdán kell befejezni (a kórházi doki az elmúlt szombaton fejeztette be)én kimorogtam magam és féltem, mert Gyuszi rosszul volt egész nap. 

Ma reggelre szerencsére megint jobban lett, így bebizonyosodott, hogy tényleg szükség volt arra a gyógyszerre még! A speciális tornát csináljuk, sajnos még mindig dől főleg jobbra és még mindig vannak olyan gyakorlatok, amiket nem tud megcsinálni egyáltalán. De haladunk, és reménykedünk!

Tapasztalat, hogy nem fogom be a szám, mit érdekel engem, hogy szabad-e szólni, vagy nem? Ezután szólok és kész. Az első Katinkánál volt, ott is felkaptam a fejem, de nem szóltam, meggyőződésem, hogy e miatt került végül kórházba. Most meg ez a szteroid gyógyszer adagolás. Csak azt nem értem még most sem, hogy az orvosin ezt nem tanítják a fiatal orvosoknak? Mert hogy az idősebb tudta egyből hol a hiba!

Ja, és aggódtam a miatt is, hogy bizony már több mint egy hét eltelt és ahhoz képest, hogy a kórházi doki azt mondta, hogy 3 nap múlva elmúlik minden tünet, Gyuszi még mindig szédül rendesen. E miatt is aggódtam, hogy jól van ez így?  Minden rendben? Miért mondott 3 napot? De tegnap az idősebb doki megnyugtatott e miatt is, hogy nincs semmi baj, ez ilyen lefolyású  Meg ugye nem vagyunk egyformák, az egyiknél eddig, a másiknál meg addig tart. De én mondjam ezt el egy orvosnak?

Napi morgás meg volt!!!

Azt mondják minden rosszban van valami jó. Most előszedem azt, ami az utóbbi napokban mégis jó volt. Kiderült, hogy ki is az igaz BARÁT! Mert ugye barátja az embernek lehet nagyon sok, nekünk is térül-fordul egy-egy ember, egy-egy család. Azért az évek elteltével már érzi, tudja az ember, hogy ki az akihez bármikor, bármiben fordulhat, de mégis ilyenkor derül ki, mert Mama nem véletlenül mondta mindig nekem, hogy az igaz barát a bajban látszik meg. 

A Belgiumban eltöltött 8 év alatt jöttek-mentek az emberek. Van aki azért maradt, mert megkedvelt, megszeretett minket, van aki érdekből, van aki azért, mert ha már nincs ló szamár is jó alapon nem volt más neki. 

Mikor bazira félsz és bazira egyedül vagy lélekben, akkor kell, hogy legyen valaki, akit felhívhatsz! Mert kell lennie igen is valakinek! És volt! Két ember is! Gabót még hétfő délután hívtam a kórházból, hogy baj van. Azonnal jött volna, mondtam nem kell. Mikor éjszaka ott hagytuk Gyuszit, felhívtam a kocsiból.  A kórháztól kb. 5 percre laknak, épp útba esik, menjünk be. Mondtam nem, a gyerekek otthon vannak, megyek haza. Elmondta, hogy nem, most menjek be, a gyerekek már nagyok nekem meg meg kell nyugodnom. Katinka is azt mondta ugorjunk be pár percre.

Bementünk, amiért így utólag rendkívül hálás vagyok. Ismeritek a nagy ölelés gyógyító hatását? Na, pont ez volt! Gabó is Gábor is nagyon kedves volt, leültek velünk, beszélgettünk, nyugtatgattak. A lelki tényezőkön túl még hasznos is volt a beszélgetés, mivel nekem fogalmam sem volt, hogy mit kell tenni ilyen esetben a munkahelyen, de Gabó mondta, mindent átvállal, elintéz és tényleg meg is tette, amiért ugyancsak óriási hálával tartozom, hiszen ezzel nem kellett foglalkoznom legalább! Végül valamennyire sikerült megnyugodnom, így rendben haza is értünk. És Gabó továbbra sem hagyott magamra, mindig telefonált, kérdezett, hogy mi van, éppen mi történik. 

Másnap felhívtam Ágit. Teljes döbbenet és le is tolt, amiért nem hívtam fel már előző nap. De tudjátok, én is úgy vagyok vele, hogy nem szívesen zargatok én senkit, de vannak olyan helyzetek, amikor az embernek szüksége van egy barátra, egy jól ismert, szeretett ember hangjára. És éjszaka nem szeretek zargatni senkit, amiért persze újabb letolást kaptam!

Később pedig már két családtól jöttek az érdeklődő telefonok, amik nekem is jók voltak, mert tartották bennem a lelket.

Még egy család az, akivel szerintem az idő előrehaladtával nagyon jóban leszünk (reménykedem benne), Judit azonnal irt. Neki ott vannak a kicsi gyerekei és hamarosan jön a baba, de mégis azt éreztem, hogy csak egyetlen szót kellene szólnom, azonnal segítenének  Nagyon szeretünk velük lenni, nagyon jó fejek, kedvesek, Viktor pedig egy rendkívül kedves, jó szívű ember! 

Idővel többen is irtak, akivel nem vagyunk olyan közeli kapcsolatban, de szeretettel vagyunk egymás iránt. Tudom, hogy Katikának, Jancsikának, Csillának, Andinak csak egyet kellett volna szólnom, segítettek volna ha kell. 

Szívem teljes szeretetével szeretnék köszönetet mondani azért, hogy vagytok nekünk, Gabó, Gábor, Ági, Gábor, Judit és Viktor! 

Barát az, ki megértést kínál, ha az élet meggyötör, kinek mindig van annyi mosolya, mely derűssé varázsolja a napodat, ki elfogad olyannak, amilyen vagy, s boldog, hogy épp ilyennek lát.
                                                                    (Donna Levine-Small)

Türelmetlenül vártam a reggelt, mikor telefonál, mikor telefonál? Fél 9-kor végre megszólalt a telefon. Szegénykém fátyolos hangon, de azért bejelentkezett, meg van, éjszaka nem volt semmi gond. Én hálás szívvel rogytam az ágyba, végre aludtam egy órát, mert hát ki kell tartanom. 

Sajnos olyan osztályra fektették, ahol csak délután 5-8-ig lehetett ott a család, rohantam hozzá. A dugóban ülni sosem jó, de ilyenkor még jobban bántja az embert, mert hát repülnék ha lehetne. 15 percet késtem! Mosolyogva fogad, félre fordított fejjel,- Már nagyon vártalak! Még csak a baloldalra lát jobban, de úgy általában még mindig forog a világ, csak nem olyan gyorsasággal. Én már ennek is örülök!
- Pihentél éjszaka?
- Nem, nem tudtam, csak néha-néha szundikáltam, és rád gondoltam, hogy biztos izgulsz értem és nem alszol, nem pihensz.
- Valahonnan ismer engem ez a pasi!
De megnyugtattam, hogy a reggeli telefonja után aludtam egy órácskát és minden rendben.  

Részletesen elmeséltettem vele mindent. Volt a doki délelőtt, és igen, most már biztos, hogy a fülében van a gond. Kap antibiotikumot, ha a szédülés csillapodik akkor nem lesz már rosszullét sem. Doki szerint még 1-2 napot kell maradnia, de majd estig meglátja a javulást és holnap megbeszélik. Délután fél 4 körül mondta Gyuszi, hogy nem is tudja, de lehet nem jöhet haza másnap, mert még nem érzi biztosnak a javulást. Két feltétele van annak, hogy hazajöjjön, meg tudjon állni a saját lábán, dőlés, billegés nélkül és annyira legyen jól, hogy ne legyen rosszul, be tudja venni a gyógyszereket. Ekkor még nem volt biztos, hogy kellően gyors ütemben halad előre a gyógyulása.

Édes volt, beszélgettünk, de láttam, hogy fáradt. Kértem aludjon, de mondta, hogy nehogy már aludjon mikor én ott vagyok. Na igen ám, de én készültem! Vittem a kis olvasómat. Megnyugtattam, hogy én oda leülök a fotelbe az ágya mellé, és nem mozdulok onnan míg fel nem ébred, 8 óra még messze van. Pár pillanat és el is aludt. Láttam rajta, hogy békés, megnyugtató álomba zuhant. Még morogtam is magamba, mert a szomszéd ágyra jött egy bácsi, és jött hozzá az altató orvos, de olyan hangosan beszélgettek, szinte kiabáltak egymással. Hát nem látják, hogy a másik meg alszik? De Gyuszi meg sem mozdult! Aztán a folyosón elkezdett egy csapat gyerek rohangálni meg kiabálni. Na, már csak ez hiányzott! De Gyuszi meg sem mozdult! Órák múlva ébredt csak fel. Mosolyogva rám nézett, és mondta, hogy most már sokkal, de sokkal jobban érzi magát, a bal szemével már szinte teljesen lát, a jobb oldali még szalad, de már így is jó. Egyedül kisasszézott wc-re, aminek most nagyon örültem! És egyre többet mosolygott a lelkem, én meg ezzel együtt eresztettem el az idegeimet valahol hátul. 

Később Esztikém is berobogott az egyetemről. Ekkor már igencsak jó hangulatban voltunk, össze-vissza nevetgéltünk, beszélgettünk. Az infúziós állványt elnevezte Bobnak, mint legjobb barátját, hiszen egy pillanatra sem mozdul mellőle. Majd Gyuszi közölte, hogy ő bizony másnap hazajön, ő úgy érzi, hogy a kritériumoknak meg tud majd felelni. Ebben maradtunk! Gyorsan mondta is, hogy kikísér minket a bejáratig, majd elmegy a nővérek felé sétálni, hogy lássák és újságolják el a dokinak, hogy ő milyen ügyes.

Másnap, szerdán különböző teszteket kellett elvégeznie, majd szólt, hogy mehetek érte! Annyira boldog voltam, hogy haza hozhattam! Mivel szerda volt, a fiuknak rövid nap, de még így is fél 2 mire hazaérnek, akkorra mi is otthon voltunk, együtt ültünk le ebédelni. Nagyon hálásak voltunk azért, mert újra velünk lehetett családunk támasza, alapja! 

És azóta mi történt? Napról napra jobb, kicsivel mindig jobb mint előző nap, de még mindig meg van a szédülés a jobb oldalon. A bal szeme ok, de a jobbal még mindig forog a világ. Kaptunk gyakorlatokat, amiket meg kell csinálni naponta háromszor. 

Tudjátok, olyanok, amiket minden nap csinálunk, oda sem figyelünk, mert egyszerűen mindennapiak, természetesek. Pl. ülj le és először jobb, majd a bal kezeddel vegyél fel valamit a földről. Vagy állj fel, csukd be a szemed és a fejedet mozgasd jobbra-balra. Vagy állj fél lábra, menj lábujjhegyen majd sarkon. Mozgasd a fejed így  vagy úgy  vagy amúgy  Mire végig megyünk a feladatsorokon akkorra mindketten leizzadunk. Összpontosít  mégis dől. Megfogom, biztatom. Billegve körbe forog, majd nevetve elkapja a karom és táncolnánk, ha nem dőlnénk is körbe. Nevetünk. Főleg ő, nekem gombóc van a torkomban. Sajnálom szegényt nagyon. De megyünk tovább a következő gyakorlatra. A végére elfárad, de nagyon. Alszik, pihen, gyógyul!

A délutáni gyakorlatnál már türelmetlenebb, de ügyesebb is, innen látom, hogy gyógyul az a fül. 

Már annyira bennem van, hogy ha dől megfogjam, hogy délután Katinka ment a buszhoz és megbillent egy pillanatra a cipőben én meg automatikusan utána kaptam. Szegényke csak nézett rám, hogy mi bajom, majd mindketten nevettünk. 

Így telnek most napjaink. Ma kicsit szomorúan mondta Gyuszi, hogy ő azt gondolta mára már teljesen el fog múlni ez az egész. Hát nem múlt el. De biztatjuk mind és mellette állunk, most nem csak lelkileg, hanem testileg is. Ezen is túl leszünk, remélhetőleg hamarosan! 

Hétfő délután.

15.30-ra mentünk Barnussal kontrollra a kórházba. A fújása most is értékelhetetlen volt, de mondta a doktornő, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz, hiszen majd ki csattan a gyerek az egészségtől. Kérdeztük tőle, hogy milyen kutatások vannak mostanában a betegséggel kapcsolatban, és nagyon örvendetes dolgot mondott el (de erről majd máskor!). 

16.15: Sétálunk a parkoló felé, út közben úgy gondoltuk, hogy bemegyünk a kórházi kis boltba. Beszélgetünk, Barnus boldogan válogat a gumicukrok között, mi meg nézelődünk Gyuszival, majd megbeszéljük, hogy veszünk kalácsot vacsira. Szépen sorba állok  csak pár dolgot vettünk, a fiuk mögöttem várakoznak. Még odapillantok rájuk fizetés előtt, Gyuszi visszamosolyog, odafordulok a pénztároshoz  fizetek. Kezemben a visszajáróval megfordulok, és kérem a fiukat, hogy segítsenek elvenni az árukat, de Gyuszi már erősen kapaszkodva fogja a polcot. Mondja, nagyon szédül, segítsünk neki kimenni, mert nem lát semmit, olyan tempóban forog az egész világ. Kb. fél perc alatt történt minden!

16.20: Az árkádok alatt várunk, Gyuszi nekidőlve egy oszlopnak, kéri várjunk, biztos mindjárt jobban lesz, csak kell egy biztos és stabil valami aminek neki támaszkodhat. Telnek a percek, majd szép lassan leereszkedik a földre, mert már állni sem bír  Közben jönnek-mennek az emberek, mindenki bámul majd tovább megy.

16. 35: Megelégelem az egészet! Ott nem hagyhatom Gyuszit, hiszen nem tudom mi történik éppen vele, felhívom Katinkát, hogy szóljon fel Barnus orvosának, hogy küldjön ide valakit, mert innen sehová nem tudunk menni, az már biztos. Mivel a kórházon kívül vagyunk már, így mentőt küldenek. 

16.45: Meg is érkezik a mentő. Vérnyomást mérnek, teljesen normális. Gyuszit kifaggatják, teljesen érthetően beszél, kommunikál, csak éppen iszonyatosan szédül. Ha nem a vérnyomása, akkor meg mi lehet a baj? A mentőben kezdett el hányni szegénykém. 

17.00: Sürgősségi ügyelet, Gyuszit szépen kipakolják, kérik várjunk, majd egyszer csak jön egy orvos. Közben befut Eszti is, hátha tud segíteni a flamandjával, de hamar kiderül, hogy itt bizony nem tudnak a nővérek se angolul, se flamandul.

17.40: Kitartó hányási rohamok és nem szűnő szédülés után Esztit megkérem, hogy mégis kérdezze már meg, hogy mikor nézi meg valaki Gyuszit. Kisdoktornő beront, majd közli, hogy van aki négy órája vár, ha sorra kerülünk, akkor majd jönnek. 

18.00: Könyörgünk a nővéreknek, hogy adjanak már valamit, legalább egy tolókocsit, mert ki kellene menni a WC-re. Nagy nehezen kerítenek egy tolókocsit, Esztivel tesszük be Gyuszikámat a kocsiba, két hányás között kirobogunk vele, majd vissza. 

18.30 körül: Végre megérkezik az orvos! Csak bejön, belenéz Gyuszi szemébe, kérdez tőle 2-3 kérdést, majd közli a diagnózist. A bal fülében azt a szervet ami az egyensúlyunkért felel megtámadta vagy egy vírus vagy valamitől begyulladt. Az iszonyatos forgás miatt hány. És igen, ez így jön, egyik pillanatról a másikra. Tényleg? Van ilyen betegség? Soha nem hallottam róla! A doktornő konzultál telefonon, majd felteszi Gyuszinak a kérdést, hogy haza akar-e menni, de akkor gyógyszert kellene szednie, ami ugye nem biztos, hogy bent is marad, vagy bent marad a kórházba és mindezt megkapja infúzióba,  Gyuszi nagyon bölcsen az utóbbit választja. Jó! Doktornő elmegy. 

19.30 körül: Jön egy nővér, tolja a kis kocsikáját, hozza az infúziót  beköti, 24 óra alatt kell lecsöpögnie, van benne a hányásra is valami, remélhetőleg hamarosan jobban fogja érezni magát Gyuszi. (Ez mondjuk nem következett be.) Másik kiskocsi, mindenféle vizsgálat, Ekg, majd mondja, hogy valamikor csak jön valaki és felviszi az osztályra. Jó, várunk.

Közben váltás a lányoknál! Máté hazaviszi Barnust és Esztit (amiért hálás köszönet), Katinka meg már jön, kell ide nagyon az a francia! Meg hát Katinka már ismeri a kórházat töviről hegyire, hogy mennek a dolgok, stb. 

21.00 körül: Katinka rákérdez, hogy ugyan elfelejtettek-e minket, de nem, mondják, hogy legyünk csak türelemmel, valamikor 21.30 körül majd jön valaki és mehetünk.

21.30 körül meg is történik a csoda. Felliftezünk az osztályra, Gyuszi egyedül a szobában, aminek nagyon nem örültem, mert ha bármi baja lenne, akkor még szólni sem tud, itt is van nővérhívó  de kb. olyan gyorsasággal mennek a betegekhez mint Mo-on, ettől nem nagyon nyugszok meg.

Átöltözünk, megbeszélünk mindent. Nagyon nem akaródzik ott hagyni, nagyon nem. Ilyen még soha nem volt! Szemébe nem tudok nézni, mert iszonyú gyorsasággal mozog a szeme, csak a kezét szorongatom. Aztán mennünk kell, mert kiraknak minket. Nem megy tovább, nincs már gombóc, megállithatatlanul potyognak a könnyeim. Azt hittem a szívem szakad meg! Ott kellett hagynom! Katinkámmal sírdogálva megyünk az autóhoz, 11 óra. Mi lesz most? Ilyen még nem volt! Mi lesz vele? Mikorra gyógyul meg? Ki segít neki? Mi lesz ha elalszik és közben hánynia kell, csak nehogy baj legyen!  Egyedül vagyunk mindketten!  

Ott kezdődött, hogy jött egy igen hosszú hétvége itt, ajándék négy nap! De örültünk neki, és jól is telt, tényleg. Szombat estig, mikor is egyik pillanatról a másikra olyan fájdalom tört rám, hogy szó szerint levegőt sem kaptam.

Irány az ügyelet, kedves idős doktornő, megvizsgál, semmi. Kapok szurit, fájdalomcsillapítót és már a tudatnak is örülök, hogy mindjárt, mindjárt el fog múlni a fájdalom. De nem múlik  A vizsgáló egyik oldalán Gyuszi szorongatja a kezem, a másikon a kedves Doktor néni. Telik az idő, de semmi. Szegénykém, széttárja a karját, be kell menni kórházba, nem hatott a szuri. Igen, tudomásul vettem, irány a sürgősségi. Mire beértünk már csillapodni kezdett a fájdalom, jött egy medikus, vett vért, kaptam egy szép csinos kanült, majd vártunk az orvosra. 

Az idő haladt, a fájdalom csillapodott, majd mire berobogott a doki, már el is múlt  Hiába vizsgált, semmi. Most semmi nem fájt, pedig pár órája az ügyeleten a doktornő úgy belenyúlt abba ami fájt, hogy azt hittem lekaparom a falat. 2 óra a labor, meg kell várni.

Gyuszi már tudta, én mennék, de nem engedte. Mert mi lesz, ha éjszaka újra kezdődik? Akkor jövünk megint, hogy bocsi, de mégis inkább nézzenek már meg? Telt az idő, közben kihisztiztem magam a facebook-on, hogy mennyire nem akarok ott lenni, majd kiderült, hogy negatív a lelet, de azért menjek el egy CT-re, biztos ami biztos. Jó! Repülök! Negatív  Azért kiderült, hogy a vesém miatt aggódtak annyira, meg azért valami ici-picit találtak az egyik eredményben, szedjek egy kis gyógyszert. Ó, én mint menekülő mindenbe beleegyeztem, csak mehessek már haza. Éjszaka fél 12 volt ekkor, de vége! Azóta sem fájt semmim, hála Istennek!

Várakozás közben Gyuszival hülyéskedtünk, mondtam, hogy facebook-ozok. Mondta is, hogy ne írjak már erről a blogba, mer azt hiszik, hogy mindig csak betegeskedünk. Mondtam neki, jól van, nem írok  Hogy miért írtam meg mégis? Mindjárt elmondom a következő bejegyzésben, mert az aztán … !!!

Ez most egy nagyon érős megfogalmazás volt, hogy gyümölcsösünk. Besokalltunk, ugye cserepezünk idén, semmi nem kerül a földbe, hogy majd egyszer ha megyünk innen, akkor simán el tudjuk vinni magunkkal. Már ha beválnak és megmaradnak a növények.

Itt van mindjárt a málna. Vettünk két félét, az egyik szép kis bokrot hozott a tetején, alul meg már jönnek a jövő évi hajtások. Gyuszit kérdeztem is mikor megy hajtást szedni? De sokat csináltuk még gyerekkorunkba! Meg később is, míg volt málnánk otthon, Nagyrédén.

A másik málna még gondolkodik, az is kifakadt, ott is van már pici hajtás, de nála még nem gömbölyű minden, de lehet a fajtája miatt, mert direkt különbözőt vettünk.

Na de itt a ribizli!!! Jól néz ki a kicsike, sőt már virágokat is hozott. Kóstoló már biztos lesz idén is. Jövőre meg meglátjuk, hogy hogy bírja a cserepes létet a gyökérzete.

A gyerekek kérdezték, hogy szedret miért nem vettünk, hála Istennek szeretik. Itt nagyon finom szederfélét lehet kapni, volt mindkét helyen ahol eddig laktunk. Csak az a baj, hogy a szeder méterekre folyik és nem tudjuk mire felfuttatni. Lehet kellene készíteni egy fa ládát és keretet barkácsolni fölé, azon szépen lehetne vezetni, kikötni a szeder hajtásait? Na befogom!

Jaj az eper! Pótoltam ami kifagyott és most szépen bokrosodnak azok is a tartóban, bár tartok tőle, hogy nem lesz jó helyük benne, de lehet csak várni kell még egy kicsit.  

Eltelt másfél hét, többen irtatok meg mosolyogtatok (a családban is, nem akarok ujjal mutogatni ugye? ) a flakonos kiskerten, hát megmutatom nektek, nézzétek csak.

A saláták nagyon szépek, bokrosodnak, jönnek az új levelek, láthatóan remekül érzik magukat.

A kis petrezselymek is köszönik jó helyen vannak, már jönnek az új hajtások, mire megérkezik az új krumpli a boltokba, lehet majd róluk csipegetni a zöldet a petrezselymes krumplihoz.

Hát, a snidling úgy gondolta, hogy akkor ő most gyorsan gondoskodik az utánpótlásról és elkezdett virágba borulni, de majd beszélek vele, hogy ne csinálja már! De gondolom ha nem érezné jól magát a flakonban akkor nem lenne ez sem így.

A bazsalikom is szépen bokrosodik, szemmel láthatólag jól van ő is.

Sajnos a másik bazsalikom áldozatul esett valaminek. Egyedül ő volt az, akinek nem sikerült itt ez a kinti élet. Szegényke elpusztult, de majd pótlom hétvégén.

És itt még nincs vége!!! Timi küldött nekem Angliából zsákokat, mert hogy mikor itt jártak, akkor meséltek már ezekről, kaptam is egy kis kék zsákot. De  a múltkori nyávogásom után küldött nekem még párat. Hogy miért nincsenek itt ilyenek? Pedig nagyon praktikusak!

Samu kicsit segített a fényképezésnél, és itt kb. olyan fejet vág, hogy hát ez meg mi? Igen, az egyikbe paradicsompalánták fognak menni, a másikat odaadom Dávidnak, ültessen bele krumplit (minden évbe felemlegeti, hogy pár éve elkunyerált tőlem egy nagy cserepet és abba ültetett krumplit és bár mondtam ne fűzzön sok reményt hozzá, azért a krumpli kikelt és meg is ettük! )

Na ez mi? Samu szemrevételezi! Ez a legjobb azok közül amit kaptam! Kb. 1 méter hosszú, és több nagyobb nyílás is van rajta, oda kell ültetni a palántákat. Majd megmutatom ha be lesz ültetve és meglátjátok!  

Ez pedig olyan mint egy füles táska, csak éppen földdel kell megtölteni, az egyik oldalán kicsi rések vannak, oda kell beültetni a virágokat, aztán fel kell akasztani valahová. Nagyon ötletes, ez is nagyon tetszik!

És kaptam egy ilyet is, egy térdeplőt a kertészkedéshez. Ha nem írtam volna az elején, hogy kitől jött a csomag, akkor közös barátaink ebből már biztos kitalálták volna!

Timi, köszi, köszi, köszi!

Különben nagyon szép idők vannak, sokat süt a nap, meleg szellő fújdogál  ami tényleg jól esik az embernek, kivéve ha mondjuk allergiás, esetleg egyszerre több dologra is. Mert itt is nagyon sok virág, fa virágzik szinte egyszerre, behozva az elhúzódó tél miatti lemaradást. Gyönyörűek  el is kellene menni most a szünetbe fákat, bokrokat fényképezni, mert nagyon szépek. 

Na de, tegnap végre nem csak ígérgették  de késő délután esett is már az eső. Kicsit morgott, kicsit dörgött, aztán jól leszakadt az ég. Tőlem eshetett volna tovább is, de sajnos csak kb. 15 perc volt. Jól van, nem telhetetlenkedek, ez is több volt a mostanában szokásosnál! És végre nem kellett locsolni sem!

Ma reggel újra szép napsütés van, bár állítólag nem is kellene most már sütnie, de nem baj, csak süssön, csak essen eső is. Milyen vagyok már, ugye? 

Kiskertemben sok virág már lehullatta szirmait, a kedvencem viszont most virágzik, a kék nefelejcs. Kicsit gyatrácska, még a másik házból mentettem meg pár tövet, de kihajtottak és virágot is bontottak, ez a lényeg.

Középen már csak pár tulipán díszeleg  lassan ők is elhullatják majd a szirmaikat, aztán virágcsere lesz. De most még éppen ébredeznek a hűvös éjszaka után, a friss napfényben.

Még meg szeretném mutatni a szomszéd fáját. Meg ne kérdezzétek milyen fajta, fogalmam sincs. Kb. 2 nap alatt kizöldült, majd rá egy hétre elkezdtek a virágok kinyílni rajta.

Olyasmi formája van a virágoknak mint az orgona, de teljesen más az illata és a virágok is kisebbek. Gyönyörű  nagyon szép, sajnos a képek nem adják vissza, de szinte csak a virágot lehet látni rajta.

Ennyit a virágokról!

Aztán mi dőlt még meg Belgiummal kapcsolatban? Hogy itt nincs hideg. De van! Már több tél óta bizony vannak elhúzódó nagy hidegek, és ha a kinti hőmérő már mínusz tízen-egynéhány fokot mutat napokig, esetleg hetekig, hát már meg sem lepődünk. De idomulnak a belgák az időjáráshoz, egyre több helyen látom, hogy az új házakhoz szigetelést raknak és a régieket is kipótolják ezzel. Emlékszem 7 éve mikor magyaráztuk ezt az akkori tulajnak akkor fogalma sem volt, hogy miről is van szó. Ma meg már itt is szigetelnek.

És ami ugyancsak megdőlni látszik az a hó. Itt bizony akár évek is elteltek úgy  hogy nem is láttak havat az emberek. 7-8 éve is előfordult még, hogy áprilisban egy reggel elkezdett szakadni a hó káoszba taszítva az országot , de 11 óra után már hűlt helye volt, mert annyira enyhe lett az idő, hogy el is olvadt hamar. A hó hiánya miatt nem voltak sószórókon kívül más gépek az utakon, amik letakaríthatták volna a havat. Ezen a télen már másképp volt ez is (volt, hogy egyszerre HAT sószóró-hótoló gépet láttam az autópálya végén a telephelyen), bár ezen a télen rekordmennyiségű hó is esett. A december szinte tavasz volt, gondoltuk is, hogy idén nem lesz tél. De lett! Április elején esett az utolsó nagyobb hó, ami miatt a téli gumik  átszerelését is el kellett halasztanunk. Volt itt 2-3 hónap alatt a hó miatt rengeteg baleset, rengeteg idegeskedés az utakon, volt hószünet a suliban, hóvihar március végén, meg ilyen hasonló, itt rég nem látott időjárás.

Azért az öregek még azt mondják, hogy ááá, nem kell ide a téli gumit kötelezően bevezetni, hiszen itt nem szokott annyi hó esni, ez csak kivételes tél volt. Jól van, jól van, de ezt mondják már kb. 3. éve. És hogy hogy vezetnek a hóban a belgák? Na az érdekes, nagyon érdekes, főleg ha csak belegondolunk, hogy ugyan hol szerezhetnének rutint, tapasztalatot, ha ahogy ők mondják itt régen nem esett évekig sem a hó. Na de ez már egy másik bejegyzés lehet(ne).  Így aztán ősszel hoztak egy olyan rendeletet, hogy mindig az időjárásnak megfelelő gumikkal kell közlekedni. Nesze semmi fogd meg jól!

Évekkel ezelőtt mi is csak figyeltük az itteni népvándorlást ilyenkor, lapos kúszásban követtük és néztük, hogy mi folyik itt. Egyik szomszéd kirak valamit, a másik meg beviszi. Később a másik szomszéd tesz ki valamit, amit az egyik szomszéd megint csak bevisz. 

Na, menjünk mi is, beálltunk szépen a sorba! Mentünk körbe autóval. Így lett szinte teljesen új macskakaparónk, Dávidnak egy pár máig tökéletesen szóló hangfal, Sam-nek nyári pancsoló tetővel, Esztikének hibátlan kis szekrény  az eltört kerti székünk helyett másik, igazi fa szánkó (ami kb. ezer éves volt, de elfértek rajta  és csúszott a hóban), óriási cserepek, fa virágtartók. 

De sokszor láttunk komplett konyhabútorokat  szekrénysort, ágyat kirakva a ház elé, íróasztalt  amit tényleg csak azért nem hoztunk el, mert egyszerűen nem kellett, pedig tök jól nézett ki. 

Természetesen vannak törött, kopott, rossz dolgok is kitéve, de elcsodálkozik az ember, hogy milyen jó dolgokat dobnak ki mások, mert már megunta, nem kell neki, vagy csak vett másikat. Feltehetné internetre, van jó pár használt árukat hirdető oldal, de gondolom ez nem érdekli a kitett dolgok gazdáját. Mások meg örülnek neki. Néha úgy érzem olyan ez mint valami nagy garázsvásár, csak itt ingyen van minden. Aki kapja marja!  

Télen a Nyunyinak találtuk ezt a kinti kifutót:

Már régóta nézegettem az e-bay-on is, de elég borsos ára volt még használtan is. Ó, de megörültem, mikor megláttam az egyik ház előtt. Semmi baja nincs, talán egy festést elbírna, de majd azt elintézi a gazdi. 

Tegnap nagyon meleg volt, délután Esztike kihozta egy kicsit a nyuszikát. Nagyon édes volt, örült a kinti házikónak. Eszti később kinyitotta neki az ajtót, kiugri-bugrált, de mindig visszament a kis házába, mintha ő ott olyan jól érezné magát.

Kis cuki!

Nem volt senki beteg, nem kellett senkiért izgulni (talán Dávid pocakgondjai is megoldódnak végre), valahogy most éreztem úgy már sok-sok hét (vagy hónap?) óta először, hogy kerek egy kicsit a világ nekem is. 

Aztán jött a délután, szép lassan kisomfordáltak a gyerekeim az udvarra hozzám és tudtam, itt szem nem marad megint szárazon.

Katinka tyúkanyó volt a szószóló, az aranyos remegő hangon beszélt, Esztike kiegészítette  a fiuk meg bújtak mint régen. Édes Istenem, milyen hálás vagyok értük!

Kaptam egy ajándékdobozt, a lányok varrtak nekem mindenféle hasznos és aranyos dolgot a kis íróasztalomra  a kis birodalmamba,

voltak szép virágok, egy szép képeslap gyönyörű verssel. 

És hát számomra a legnagyobb ajándék is a dobozból került elő. Valamikor, kb. 10 évvel ezelőtt készült egy kép négyükről. Katinkám ölében ültek akkor a fiuk, Esztikém hátulról hozzájuk bujt. Pénteken este Gyuszi megpróbálta ugyan így beállítani őket és készített egy új fényképet róluk. Nézzétek csak:

Egyszerűen nem tudtam letenni ezt a képet!

Sok-sok idő után mégis elszakadtam a képtől, majd kérték, hogy ebben a csodaszép időben fényképezkedjünk, és most még én is beadtam a derekam (nagyon nem szeretem ha fényképeznek!). Hát rajtam eléggé meglátszik a pityergés, de hát most mit tegyek? Kicsit szétsírtam magam, de nem nagyon bánom, ez a nap úgy is erről szólt!

Először a lányokkal:

Aztán a csöpp fiaimmal:

Majd ha már úgy belejöttünk, Gyuszival, itt azért erősen kellett vigasztalgatni:

Készült családi fotó is, Esztikétől bezsebelem. Sokat nevettünk, sütött a nap és jó volt, nagyon jó volt minden. Nem kell semmi, se ajándék, se virág, se semmi, csak ilyen nyugis napok jöjjenek most már, nyugalomban, békességben, szeretetben!