Letöltés címke

, , , , , , , , , , , , , , , ,

Vagyis annak nézett ki! Már hozzá szoktunk a 7 év alatt, hogy itt kőkeményen gondolják ezt, mennek, tüntetnek, mondják a magukét, és ha kell, akkor bizony nem dolgoznak, összefognak.

Sztrájk már volt karácsony is, aminek sokan örültek, sokan nem, mert meghosszabbitotta a szünetet. Már akkor tudtuk, hogy január 30-31-re is országos sztrájkot hirdettek a szakszervezetek.

És közeledett is a nap, egyenlőre csak 30-a lesz sztrájk, de ha belejönnek és nem történik semmi, akkor folytatják.

Ááá, rutinosak már a belgák, meg a sok külföldi aki itt él. Az utcából szinte senki nem ment dolgozni, hétfőn is itt álltak az autók, ahogy hétvégén szoktak. De ugye ezt nem tudta senki, mi sem, igy nem a csöndre, a békésen a tüz mellett álldogáló buszsofőrökre számitott senki. Talán a hideg tette, nem volt most tüntetés, nem volt rombolás, nem volt kiabálás.

Azért én aggódtam a családért, mert először ugy nézett ki, hogy szanaszét lesz mindenkin. Gyuszi dolgozni, Esztinek vizsga, Katinka Máltán, ahonnan este érkeznének repülővel, a fiuk meg suliba.

Már a hét közepétől jöttek az információk és ami biztos volt: távolsági buszok nem közlekednek az egész országban, vonatok nem közlekednek az egész országban, Brüsszelben semmilyen tömegközlekedés nem lesz.

Gyuszi gondját ez egyből megoldotta, mivel ő busszal jár dolgozni, hát szépen vett ki szabit.

A fiuknak az iskolabuszok közlekedtek és jött is a levél a suliból, hogy rendesen lesz iskola, tanitás, a belga sztrájk rájuk nem vonatkozik. Csak hogy! Vasárnap este olvastuk a sztrájkolók előrejelzését. Bejelentették, hogy reggel 8-tól este 10-ig lezárhatják az autópályákat bárhol, bármennyi időre. Ha lezárják, akkor szinte a 411-essel szokták kezdeni, ez megy itt mellettünk, tőlünk kikanyarodva kb. 200-re lehet a körgyürüre felmenni. Igy aztán itt szokták lezárni a forgalmat, igy megáll Overijse és körzete, már nem lehet egérutat találni, megáll a brüsszeli közlekedés és a körgyürü. Ó, ki van ez találva remekül. Gyuszival végig gondoltuk, hogy reggel 7-kor amikor mennek a fiuk az iskolabusszal, akkor még fel tudnak menni az autópályára, de ha este 10-ig le lesz zárva, akkor hogy jönnek haza délután? És mi lesz velük? A döntés könnyü volt és örömteli (főleg a fiuknak), hétfőn nem mehetnek suliba. Én is megkönnyebbültem, velük sem lesz gond!

Jött a nagyobb falat, Eszti vizsgája. Már az előző héten kiküldte az egyetem rektora a levelet, hogy őt bizony nem érdekli, hogy sztrájk, meg semmi nem közlekedik, a vizsgák meg lesznek tartva. Eszti nagyon félt, hogy nem tudunk majd bemenni, főleg ha áll minden, bedugulnak az egérutak is. Már azt is mondta, hogy reggel jól felöltözik és elindul gyalog. Előszedtük a belga utjelentős oldalakat, felkeltem jó korán és néztem, hogy merre mi a helyzet. Láttam ám, hogy Antwerpent és Liege-t már reggel 6-kor lezárták, szó szerint, se ki, se be. 8 körül már jelezték, hogy Zaventem (repülőtér felé) és Antwerpen felé is lezárták az autópályákat. Ekkor már Eszti is mellettem állt, szinte egyszerre ugrottunk, futás öltözni, menjünk. Eszti még a könyvtárba is tud tanulni, én meg majd hazajövök valahogy valamikor, csak ő legyen bent. Kb. 10 perc volt, hogy elkészültünk és gyorsan csináltam pár szendvicset, mikor ujra a térképre kattintottam, láttam, hogy szinte csak a mi autópályánk szabad még Brüsszel felé, de azt is lezárták már tőlünk kb. 20-30 km-re Luxemburg felé. Na, futás! És közben szépen elkezdett szállingózni a hó is a 0 fokban. És beértünk! Rendőr állt ott ahol le szokták ilyenkor zárni az utat, de annyi. Autóval alig találkoztunk, akadálytalanul tudtunk menni az egyetemig. Nagyon megörültünk, Eszti már jó helyen volt! Hazafelé az utam is hasonló volt. A szokásos helyen most már egy rendőrökkel teli kisbusz és egy rendőrautó állt, de csöndes volt minden. Az autópályán átivelő hidról még elnéztem Luxemburg felé, akkor láttam, hogy már ott a sor vége, áll mind a három sáv. Jaj, nagyon örültem, hogy hazaértem! Közben elrendeztem Esztit is, ha nem tudnám hazahozni akkor is lesz hol aludnia Brüsszelben.

Már csak Katinkáék esti gépének kellene leszállni és hazahozni őket a repülőtérről!

Közben olvastuk a hireket és megtudtam, hogy miért láttam rendőröket. Várták a sztrájkőröket. Elvileg nem zárhatták le a sztrájkolók az utakat. De jöttek, egy-egy autó egymás mellett a sávokban szépen lelassitotta  a forgalmat majd keresztbeálltak az uton. Erre jött hamarosan a rendőr és megkérte szépen, hogy menjenek tovább. Megfordultak, elmentek, majd kezdődött az egész előlről. Ezekre a sztrájkőrökre vártak a rendőrök Overijse-nél is, hiszen az egy kulcsfontosságu hely. Hogy jöttek-e, nem tudom, én hazaértem!

De nagyon sok órási gyárban nem dolgoztak Belgium szerte. Fel voltak sorolva, most én nem szaporitanám ezekkel a sorokat, de sok volt. A kórházak ügyeleti státuszban dolgoztak, Brüsszelben csak két kórház üzemelt rendesen. A posták nagy része nem nyitott ki. A börtönökben katonák biztositották a fegyelmet, mert a börtönőrök nagy része is sztrájkolt. Még olyat is olvastam, hogy a rendőrök is sztrájkolni fognak, igy a katonaságot is mozgósitották, de ezt nem tudom mennyire volt igaz. Több szupermarketben nem voltak friss áruk (Carrefour, Delhaize, Cora, Brico meg még jó pár), mert a rakodók is sztrájkoltak igy nem jutott el a boltokig a friss áru. Európa 2. legnagyobb kikötőjét és Antwerpen városát már reggel 6-kor lezárták. Megszünt a  rakodás a hajókról, megállt az élet. Egyes iskolák ki sem nyitottak, de ahol voltak tanárok, ott is összevont osztályok voltak csak,  annyira kevés gyerek volt. A charleroi-i repülőteret ugy ahogy volt lezárták. A Liege-i repülőtér sem müködött. A brüsszeli repülőtéri személyzet is beszüntette a munkát, nem volt csomagszállitás, nem volt aki jégmentesitse a leszállópályákat, a repülőket. Sok gépet töröltek, voltak légitársaságok, akiknek az összes gépét Németországba irányitották, és volt olyan is, hogy a kölni repülőtérre inditottak különbuszokat, hogy az utasokat Brüsszelbe szállitsák. A taxitársaságok egy kivételével sztrájkoltak, de ők is csak fél gőzzel. Tegnap EU csucs volt Brüsszelben, ugy volt, hogy ha más lehetőség nincs, akkor egy közeli katonairepülőtéren szállnak le a kormányfői gépek és a Bizottság tetején kialakitott helikopterleszállóra hozzák el a képviseleteket. De erre végül is nem volt szükség.

Közben Eszti végzett és szerencsésen hazaértünk, ő is itthon volt végre!

Telt az idő, Katinkáék gépe felszállt, tehát valahol le is fog. Később olvastam a hireket, önkéntesek álltak be  a repülőtér megtisztitására, a biztonságos leszállás előteremtésére. Szerencsére a hó elállt, nem is esett nagy mennyiség. Elindultunk mi is hamarabb a repülőtérre, de teljesen simán odaértünk. Fura volt igy látni ezt a repülőteret. A taxiknak külön sáv van fenntartva, egy-egy autó gördült csak rajta, a végében tolongó tömeg. Az emberek mindig rohannak vagy a buszokhoz, vagy a vonathoz, ahonnan közvetlenül juthatnak be Brüsszel irodai negyedeibe. Most semmi. Minek rohangáljanak, nem megy semmi! Még autó is csak hébe-hóba jött egy. A parkolóházba is simán meg tudtunk állni az első emeleten, nem kellett egy hely után menni emeleteket. És megérkeztek a gyerekek, hazarobogtunk, mindenki otthon volt, végre!

Összességében ez most egy nagyon light-osra sikeredett sztrájk volt. Sokan már előre leszervezték a napjukat, aki tehette otthonról dolgozott, szabit vett ki, és csak a hirekből jutott eszébe, hogy ma sztrájk van.

Az eredmény? A kormány üzente, hogy nem érdekli a sztárjk, meg mennyi pénztől esett el Belgium ezen a napon, jönnek a megszoritó intézkedések. A szakszervezetek meg már ma mondták, hogy jó, akkor sztrájk lesz. Azért van ez az egész, mert ugye a politikus bácsik és nénik évekig nem tudtak megegyezni, rekord ideig nem volt Belgiumnak kormánya, évekig nem volt költségvetés, nem voltak szabályok, nem követték az intézkedések a pénzügyi válságot. Aztán az emberek már azért sztrájkoltak, hogy ugyan egyezzenek már meg. Most végre van kormány, elkezdtek dolgozni és amit alkottak az már nem tetszik az embereknek, most hirtelen minden, egyszerre. Az utóbbi hónapokban kétszer is leértékelték Belgiumot, ez is a kormány változtatás melletti politikája mellett szól. Csak az emberek ezt nem akarják, tudják megérteni. Tul magasak már igy is az árak, a viz, villany, gáz ára az egekben, a benzin csucson jár, majdnem verjük egész Europát. A kenyér, husáruk ára meg már eleve jaj!

De politikáról ennyit!